Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (2. rész)

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (2. rész)
 
    A társasházi törvény értelmében a közgyűlés jelenleg csak olyan tevékenységekről nyilváníthat véleményt, amelyeknél nem életszerű, hogy a társasházak nem lakás céljára szolgáló helyiségeiben végezzék – mutatott rá az alapvető jogok biztosa.

A vállalkozások segítése a 2010-ben módosított törvény és a Polgári Törvénykönyv szerint sem járhat a lakástulajdonnal rendelkező társtulajdonosok sérelmével. A tulajdonostársakat azonos jogok illetik meg és azonos kötelezettségek terhelik, függetlenül attól, hogy lakás vagy nem lakás céljára szolgáló tulajdonnal rendelkeznek – emlékeztet jelentésében az ombudsman. A mai jogi szabályozás azonban ebből a szempontból nem egyértelmű, nem koherens, ami a jogbiztonság követelményét sérti: túlságosan megengedő a lakástulajdonosok kárára, ezáltal könnyen kialakulhat olyan élethelyzet, ami ellehetetleníti a rendeltetésszerű lakhatást – figyelmeztetett az ombudsman.

Székely László felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belső összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen. Az ombudsman azt is ajánlotta, hogy a közgyűlés bármely tevékenység esetén engedélyezhesse vagy akár meg is tilthassa a lakóépület külön tulajdonban álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségeinek hasznosítását.





Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 12. 13.

Régebbi hírek

© 2013 Kié legyen a föld?