Tüntetők gazdák zárták le Tiszafürednél a 33-as főút felét

Elég volt a szocialisták hangulatkeltéséből a Hortobágyon! " ezzel a mottóval demonstrálnak gazdák Tiszafürednél a 33-as út Debrecen felé vezető oldalán. A félpályás útlezárás tíz órakor kezdődött, körülbelül kétszáz gépjármű és kétszázötven ember vonult fel az útra zászlókkal, transzparensekkel, és még további traktorokat, személygépkocsikat várnak. A várhatóan délután három óráig tartó megmozdulás alatt a forgalmat rendőrök irányítják.



Márkus László, az egyik szervező, a Tiszafüredi Aranykorona Gazdakör elnöke azt mondta: válaszul az elmúlt héten Berettyóújfalunál szervezett demonstrációra ezen a megmozduláson azok a gazdálkodók akarják hallatni a hangjukat, akik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság haszonbérleti pályázatain állataik számára jogszerűen legelőhöz jutottak.

A demonstráció Gőgös Zoltánra, az MSZP országgyűlési képviselőjére van "kihegyezve", aki azt állította, hogy "hátszéllel" olyanok nyertek a pályázaton, akiknek semmi közük a földhöz - fogalmazott Márkus László. Ezt a valótlanságot visszautasítják mindazon gazdák nevében, akik a magyar termőföld okszerű, természetbarát művelését és védelmét élethivatásuknak tekintik " fogalmazott.


Márkus László kitért arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja a HNP-t érintő földhaszonbérleti szerződéseket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem a vizsgálattal van bajuk, állnak elébe, de ha elhúzódik, akkor letelik a harmincnapos szerződéskötési határidő, és akkor újabb pályázatokat kell kiírni, ami egy év kiesést jelent a gazdáknak.







Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 02. 03.
Cikk forrása

2014. február

© 2013 Kié legyen a föld?