Eldöntötték: eladják az állami földeket

magyar határEgyre nyilvánvalóbb, hogy még ebben a kormányzati ciklusban privatizálják a jelenleg bérbe adott állami termőföldeket. Hogy miként, abban viszont nincs egyetértés még az ötletet támogatók között sem.


Az elképzelés a Magyar Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségétől (Magosz) pattant ki, amelyik elővásárlási jogot adott volna a jelenlegi bérlőknek. Ezt megtoldaná azzal, hogy a Növekedési Hitelprogramhoz hasonló, alacsony kamatozású és hosszú futamidejű hitellel támogatná a vásárlókat, a hitel biztosítéka pedig a megvásárolt föld lehetne. Az agrárkamara vezetője Győrffy Balázs már óvatosabban fogalmaz a Napi Gazdaságban megjelentek szerint: a gazdák földvásárlását a jelenlegi jogszabályok betartásával, piaci árak mellett, kedvezményesen elérhető hitelprogrammal kell segíteni - mondta. Szavai szerint senkitől sem lehet megvonni az állami földvagyon megszerzésének lehetőségét, ezért bizonyos méret felett nyilvános árverést, licites ármegállapítást kell alkalmazni.


A gazdák termőföldhöz jutásáról szóló javaslatról jelenleg is egyeztetnek a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) – jelentette ki Nagy István, a tárca politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek, megerősítve ezzel, hogy kormányzati szintre emelkedett a még meglévő állami földterületek eladásának terve. Az államtitkár a gazdák földtulajdonlásának szükségességét gazdasági szempontból azzal magyarázta, hogy ha valaki bérelt földön dolgozik, bérleményét nem tudja a bank fedezetként elfogadni, míg ha saját földjét műveli, tud hitelt felvenni, fejleszteni. A gazdaság megújítása, élénkítése érdekében nagyon fontos, hogy kialakulhasson egy olyan gazdaréteg, amelynek megfelelő a földterülete, a tőkeereje – emelte ki.


Hozzátesszük, jelenleg a bankok a földterületre felvehető uniós támogatást tekintik fedezetnek, a földtulajdonlás korlátozása és a földforgalmazás nehézkessége miatt a termőföldet jórészt alkalmatlannak ítélik arra, hogy jelzáloggal terheljék.


Nagy István úgy véli jelenleg többen is rémhíreket terjesztenek az ügyben. Ilyen például, hogy a mostani haszonbérlőknek elővásárlási joguk lesz vagy a jelenleg bérelt földeket automatikusan megkapják. Ez egyáltalán nincs így, ahhoz, hogy ezt a programot szabályszerűen lehessen lebonyolítani, az eladandó területekre licitálni kell – jegyezte meg.


Az államtitkár szerint igen fontos, hogy a tárca a vásárlás mögé olyan banki konstrukciót tudjon nyújtani, amelyet bárki igénybe vehet és mindenki számára egyenlő esélyt biztosít a földvásárláshoz.


Szerkesztőségünk szerint ez sem most kezdődött. Ez egy 25 éves folyamat, ami akkor kezdődött, amikor a párttagkönyvet betétkönyvre cserélték egyesek, már akkor lehetett sejteni, hogy kik lesznek a legújabb földesurak és kik a földfutó nyomorultak (békebeli nevük: agrárproletár). Ezen csak egy új, radikális földosztás és birtokrendezés tud segíteni és az új szövetkezeti társulások megalakulására van szükség.





Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 07. 23.
Cikk forrása

2015. július

© 2013 Kié legyen a föld?