A tisztánlátás érdekében az állami földek ügyében

Igazak voltak a hírek, elveszítjük az állami földvagyont. Az Élőlánc már május végén figyelmeztetett…


Jakab István bejelentette a Parlamentben az utolsó parlamenti napon, majd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara lapjának július-augusztusi számában megjelent interjúban azt is megerősítette, hogy augusztus közepén benyújtják…


MIT IS """

A közvélemény azt hiszi - és ebbe a hitbe Fazekas Sándor miniszter ringatta - hogy hosszas vita, egyeztetés fogja megelőzni az erre vonatkozó „jogszabály”  elfogadását. Csakhogy – ahogy ez a Jakab interjúban világossá válik – ezt a javaslatot nem a Parlamenthez, hanem a Kormányhoz nyújtják be. Nincs szükség új jogszabályra,


NEM KERÜL EZ A SÚLYOS KÉRDÉS A PARLAMENT ELÉ,

mert már jó előre gondoskodtak arról, hogy az állami földek egy tollvonással eladhatóak legyenek… Egyébként a Magosz nem párt, és nem része a kormánynak, ezért nem is nyújthatna be törvényjavaslatot a Parlamenthez.


EZÉRT IS MONDJÁK, HOGY A JELENLEG HATÁLYOS TÖRVÉNYEK ALAPJÁN…,

mert a Földtörvény 1.§ 4. pontja úgy rendelkezik, hogy az állami földekre a Nemzeti Földalapra vonatkozó törvény vonatkozik, az pedig lehetővé teszi az állami földek eladását, tehát


A KORMÁNY EGYETLEN TOLLVONÁSSAL DÖNTHET.

„A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöksége is támogatja az elképzelést”… erről nyilatkozatot is adtak ki a NAK lapban, de


TUDNI KELL,  HOGY A NEMZETI AGRÁRKAMARA EGYENLŐ A MAGOSSZAL, mert az egy listás szavazáson csak a Magosz listájára lehetett szavazni a tisztségviselők választásán. Így lett alelnök a 9000 hektár állami földet használó Mezőfalvai Zrt vezérigazgatója, Zászlós Tibor – a másik alelnök pedig Éder Tamás, akiről köztudott, hogy Csányi Sándor jobb keze. Ők adták ki ezt a támogató nyilatkozatot. Gyönyörű nyilatkozatot írtak a magyar föld védelméről, miközben Zászlós Tibor és tulajdonostársai már 2006-ban eladták Mezőfalva tulajdonos cégét, a Mezőfalva Invest Zrt-t egy német érdekeltségű cégnek. A cég vezérigazgatója Helmut Gsuk német állampolgár. Így tehát Ő Zászlós Tibor vezérigazgató közvetlen főnöke.


A SEJTELMES NYILAKOZATOK arra utalnak, hogy a „piszkos 12” – a 2001-ben és korábban privatizált állami gazdaságok által használt 100.000 hektáros nagyságrendű állami földek megszerzésére is megvan a terv. Ezért nem mondják ki egyértelműen, hogy a jelenlegi bérlők szerzik meg a földet, mert ezeken a földeken a jelenlegi bérlők gazdasági társaságok, pl. a Mezőfalvai Zrt. – melyek a földtörvény alapján nem vásárolhatnak földet. A nyilatkozatok mögül az sejlik fel, hogy „a bérlővel együtt adják el” ezeket a földeket, ami azt jelenti, hogy a meghatározott érdekkörbe tartozó magánszemélyek fogják megvásárolni 300 hektáronként a sok százezer hektárt, de a Zrt-k, Kft-k folytatják rajtuk a gazdálkodást a szerződés lejártáig,  és ők már a bérleti díjat az új tulajdonosnak fizetik, aki így egyetlen fillér beáldozása nélkül jut vagyont érő földtulajdonhoz, hiszen a bérleti díjból fizeti az amúgy is nagyon kedvezményes hitelt…


A  NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA elnökségének állásfoglalásában  olvashatjuk, hogy szorgalmazzák, hogy „a magyar gazdák legteljesebb köre minél előbb tulajdonosává válhasson a jelenleg még állami tulajdonban levő termőföldeknek.”


HA NEM LENNE TRAGIKUSAN KOMOLY A HELYZET, AKKOR EZEN AKÁR KACAGHATNÁNK IS…, hiszen az Ángyán jelentésekből pontosan tudjuk, hogy az állami földek pályázatain távolról sem a helyi gazdák nyertek, sokkal inkább milliárdosok, nagybirtokosok, nagypénzű és/vagy nagy hatalmú emberek, vagy azok szomszédai, pályázatírói, műkörmösök és tetőfedők – a Fidesz és a Magosz érdekkörébe tartozó emberek, és néhány olyan, aki valóban gazda, de azért kapta a földet, mert hajlandó volt társait elárulni. Nos, hát ezek a jelenlegi bérlők fognak most „kedvező finanszírozással” – azaz kvázi ingyen a nemzeti vagyon megrablásával tulajdonossá válni. Ezt a tulajdont aztán gondolkozás nélkül fogják eladni külföldieknek, ha kapnak egy a mai árhoz képest 10-15-szörös ajánlatot.


LÁTNI KELL, HOGY AMIKOR A KORMÁNY, A MAGOSZ ÉS A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA „GAZDÁKRÓL” BESZÉL, ERRE A KÖRRE GONDOL.

Arcátlan csúsztatás, a tízmilliós magyar nép aljas félrevezetése,  hiszen az átlag ember számára a „gazda” szó „szent”, mert azokat a családokat jelenti, akik vidéken a földből élnek, de valójában éppen ők azok, akik nem jutottak állami földhöz, mint például a lepsényi, a kajászói, a borsodi mezőségbeli, a csongrádi gazdák, de felsorolhatjuk az egész országot is, mert ez mindenhol így ment. Nagykarácsonyban például gyomorforgató módon egy 3 hektáros gazda család elől egy több ezer hektárt megkaparintó valamikori TSZ elnök felesége nyerte el az ott meghirdetett 6 hektáros darabot…


NEMZETELLENES BŰNCSELEKMÉNY, AMI KÉSZÜL,

mert a tudósok előrejelzései alapján 10-15 év múlva ma még elképzelhetetlen élelmiszerhiány várható, melyben a számítások szerint az emberiség 80 (!) %-a fog éhen halni. Napról napra nagyobb, felbecsülhetetlen értéke lesz az élelmiszertermelő kapacitásoknak, azaz a termőföldnek. Ezért mérhetetlenül aljas és embertelen bűncselekmény a 10 millió magyarral szemben az 500.000 hektár  állami földet  kiengedni a magyar állam kezéből.


ÉS NEM CSAK EZÉRT, HANEM AZÉRT IS, MERT EZZEL JÖVŐBELI ÁLLAMI BEVÉTELEKRŐL MONDUNK LE,

egy olyan időszakban, amikor a PAKSI BŐVÍTÉS miatt hatalmas adósságterhet tesz a kormány a következő generációk nyakába, miközben megfosztja őket az állami földekből befolyó jövedelmektől.


ÉS RÁADÁSUL EBBEN A SZÍNLELT ADÁSVÉTELBEN MI FIZETJÜK A SZÁMLÁT,

mert az a bizonyos „kedvező finanszírozás” bizony közpénzt, állami hitelt jelent, vagyis azt, hogy úgy adjuk oda az 500.000 hektárt, hogy az ellenértéke (500-1000 milliárd forintra becsülhető összeg (!!!) nem folyik be a kasszába, mert arra is mi adófizetők dobjuk össze a hitelt.


MOST VÉGKÉPP KIDERÜL, HOGY KÉPES-E GONDOLKOZNI A MAGYAR NÉP,

mert ha ezt így elfogadja, akkor megérdemli a sorsát… A tragédia csak az, hogy a gyermekeinket taszítjuk tragédiába, azokat, akik ma még nem tehetnek semmit, hogy megakadályozzák mindezt.


VÉGÜL, DE NEM UTOLSÓ SORBAN:

A sejtelmes kormányzati nyilatkozatokból – „gondolkoznak róla, vizsgálják a kérdést” - látható, hogy a dolog már régen el van döntve – tehát


VAN A KORMÁNYNAK 500-1000 MILLIÁRD FORINTJA ERRE A „KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁSRA” !!!

Nos, ha így áll a dolog, akkor ezt a forrást viharos gyorsasággal tegyék be az oktatásba és az egészségügybe!


EZT KELL KÖVETELNI MINDEN ÉPESZŰ MAGYAR EMBERNEK, PÁRTNAK ÉS ÉRDEKKÉPVISELETNEK.

 

Mezőfalva, 2015. augusztus 6. 

Ács Sándorné agrármérnök

 

További adalékok az alábbi linken található cikkben:

http://www.kielegyenafold.hu/vzhn.php...id=12415




Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 08. 07.

2015. augusztus

© 2013 Kié legyen a föld?