Külföldiek kezére játssza a Fidesz a magyar földeket a szocik szerint

Az MSZP politikusai szerint lelepleződött a Fidesz egyik legnagyobb hazugsága: kiderült, hogy a 60 000 hektár állami földet ők akarják pénzes külföldiek kezére játszani. A módosított rendelet ugyanis már nem tartalmazza, hogy állami földre csak magyar földműves licitálhat.


mészáros-orbán


Hiába szajkózta hónapokon keresztül a Fidesz, hogy csak az eladás védheti meg az állami földeket a külföldiektől, világossá vált, hogy akár már hétfőn megvehetnek jelentős területeket külföldiek. Orbán Viktor nem tehet mást, csak azt, hogy azonnal leállítja ezt a gazemberséget – írja az MSZP a közleményében.


Az MSZP eltökélt az állami szántóterületek tartós közösségi tulajdonban tartásában. Amennyiben a kormány ezt a gazemberséget mégis végrehajtja, a spekulánsok kezére jutott földet visszavesszük, és minden vásárlásra fordított forint eredetét szigorúan kivizsgáljuk – írta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő.


Tény kérdése, hogy a földárveréseknél, vásárlásoknál már nem tiltják a külföldiek részvételét. Persze ezt eddig is kijátszották az érintettek különféle strómanokkal, zsebszerződésekkel.






Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 11. 17.
Cikk forrása

2015. november

© 2013 Kié legyen a föld?