A parasztember itt nem nyerhet

Egy ember licitált. Ő nyert. Milyen volt az állami földek első árverésre" Mit mond a kishantosi megfigyelő, az ellenzéki politikus és a szkeptikus gazda" Az Origo Érden járt.

Az első állami földárverés olyan volt, mint egy hatalmas tüsszentés. Várja az ember, érzi hogy jön, közeledik, közeledik, majd Huss! Megtörténik, és már vége is, mire felocsúdunk. A kormány el akarja adni az állami földek nagy részét. Hétfőn reggel volt az első aukció Érden. Egyetlen ember licitált, és el is vitte a földet a kikiáltási áron.


Jó föld, jó foci


A Köbe érdi épületében öltönyös emberek kavargatják a papírpoharas kávét a büfének hívott pulttal elkerített emeleti sarokban.  A műanyag-fóliába csomagolt szalámis bagettek fölött zajlik a társalgás. „Nyolcvan millió lesz a 20 hektár” „Ilyen jó a föld...”


Szóba kerül a tegnapi magyar-norvég is. „Végre jó volt a bíró! Hagyta a kemény játékot.” A nagyteremben három összetolt asztal néz farkasszemet a széksorokkal. Harminc-negyven embernek van ülőhely.


Nem kell most még kifizetni


Kezdődik. Az „elnök” feliratú tábla mögül feláll a Pest Megyei Kormányhivatal tisztségviselője. Két ember ül az első sorban, a többi szék szabad. A terem hátulján, a szalaggal leválasztott hátsó részen viszont nagy a tülekedés. Újságírók, koordinátorok (ezt írta a táblácska az ingjükön) és magas, bőrdzsekis férfiak figyelik, hogy mi lesz. 


Az első kalapács alá kerülő föld 20 hektáros, és 80 millió 950 ezer forint a kikiáltási ára.


2033-ig tartó haszonbérleti szerződés van rajta - tudjuk meg. Az „elnök” elmondja, hogy az árverés szabályos, és hogy jogi akadályt nem talált. A házirendet kilógatták a bejárat mellé („kifüggesztésre került”), és kiebrudalják azt, aki megszegi, azaz aki megzavarja az árverés menetét („a biztonsági őr szankcionálja”). Az árverésen az indulhat, aki a 20 kilométeren belül lakik, és földművesnek számít.


A licitálóknak nem kell kifizetniük a teljes összeget, csak a 20 százalékát.


Sőt, ha a licitáló maga a föld jelenlegi bérlője, akkor elég csak 10 százalékot letennie, a többi majd részletekben kifizeti.


Erre speciális hitelajánlatot dolgozott ki a Magyar Fejlesztési Bank.


Akármi is lesz az árverés vége, elővásárlási joga van azoknak, akik legalább 3 éve bérlik az adott földet. Nyolc napig bejelenthetik vételi szándékukat a legmagasabb licit értékén, azaz beelőzhetik az árverés győztesét.


Az első árverésre egy ember regisztrált, ő lesz az egyes számú licitáló. Ő az egyik elöl ülő férfi, a másik az ügyvédje.


Hamar megvan


„Az árverést megnyitom. A kikiáltási ár 80 millió 950 ezer forint.”


„Tartom” - mondja az elöl ülő úr, és még egy táblát is felmutat.


„Nyolcvanmillió-kilencszázötvenezer forint először.  Nyolcvanmillió-kilencszázötvenezer forint másodszor.  Nyolcvanmillió-kilencszázötvenezer forint harmadszor. Az árverés befejeződött.”


A kalapács csattan az asztalon.


Meg is vagyunk, a biztonsági őr ingerlékeny hangon a terem elhagyására szólít fel mindenkit. A győztest senki nem ismeri személyesen. „Azt hiszem környékbeli”, „Most is ő bérli a földet” - mondogatják, de a szervezők egyik információt sem erősítik meg.


Hol vannak a gazdák"


Odakint a folyosón Ácsné Évába, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA) perben álló kishantosi gazdaság vezetőjébe botlunk. A cége éveken át bérelt állami földeket, de a szerződése lejártával az NFA másnak adta a azok használati jogát. Az új bérlőt egy pályázat során választották ki, a per lényege pedig, hogy Ácsné szerint a pályázat nem volt korrekt.


Most megfigyelőként van jelen. „Nem kéne hagyni, hogy eladják a földet alólunk.” Az MSZP-s Harangozó Gábor is eljött. Szerinte most a holdudvarnak osztják a földeket. „Hol vannak a helyi gazdák...” - kérdezi.


Józan paraszti ésszel nem megy bele az ember ilyesmibe. Hogy azután úgy járjon mint a lakáshitelesek.”


- mondja egy helyi gazda. Eredetileg licitálni akart, de nagyon nem tetszett neki rendszer. Szerinte amúgy sem földművesnek való az egész procedúra. „Hol van egy parasztembernek ügyvédje" A parasztember itt csak veszíthet.”






Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 11. 16.
Cikk forrása

2015. november

© 2013 Kié legyen a föld?