Mehet a népszavazás az állami földek eladásáról

Kezdődhet az aláírásgyűjtés az állami földek értékesítésének tilalmáról, miután a Kúria kedden úgy döntött, hogy hitelesíti az erről szóló népszavazási kérdést.



fotó: pixabay.com


A kérdést Gőgös Zoltán szocialista politikus magánszemélyként nyújtotta be, a kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról...”


A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjainak többsége tavaly november 30-án arra hivatkozva tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, hogy a kezdeményezés a költségvetési törvényt érinti, megfogalmazása pedig nem teljesen egyértelmű.


A Kúria kedden az internetes oldalán nyilvánosságra hozott végzésben azonban úgy foglalt állást, hogy a kérdést hitelesíti. Álláspontja szerint az állami tulajdonban lévő termőföldek értékesítésekor nem közvetlenül költségvetési kérdésről, hanem mindenekelőtt a nemzeti vagyonba tartozó különleges jogállású vagyonelemmel való gazdálkodásról van szó.


Gőgös Zoltán korábban közölte: pártja az Alkotmánybíróságnál is megpróbálja elérni, hogy tegye semmissé „a spekulánsokat helyzetbe hozó” jogszabályt.






Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 02. 25.
Cikk forrása

© 2013 Kié legyen a föld?