Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Az orbáni tizenkettő - Szemfényvesztő dolgozói privatizáció

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 29.
Cikk forrása

Napjainkra pénzügyi befektetők kezébe került az a 12 állami gazdaság, amelyet "dolgozói" privatizációban értékesített 2001-ben az akkori Orbán-kabinet. A cégeket eredetileg a helyi menedzsment és az alkalmazottak vehették meg, ám idővel többségük az ország leggazdagabb emberei közé tartozók tulajdonába került.

2001. június 12-én látott napvilágot a hír, miszerint az akkori Orbán-kormány privatizálni készül tizenkét állami gazdaságot, és ezt ún. dolgozói magánosításban képzeli el. E döntésével a kormány egy hosszú folyamat utolsó szakaszához érkezett. A rendszerváltáskor 129 állami gazdaság működött Magyarországon: ezek "első körös" értékesítése - amely a cégek több mint háromnegyedét érintette - 1990 és 1994 között lezajlott. Az 1995-ös privatizációs törvény mellékletében végül 19 erdőgazdaság és 28 agrártársaság szerepelt mint tartósan állami tulajdonban tartandó vagyonelem. Az erdőgazdaságoknál száz százalékban, a mezőgazdasági társaságokban 75 százalék, illetve 50 százalék plusz egy szavazat állami tulajdonrész megtartását írta elő a

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Nem csak Mészárosék nyertek sok földet Fejérben

Bár a hivatalos indoklás szerint a kormány azért adta el az állami tulajdonú termőföldeket, hogy a kis családi gazdaságokat földhöz juttassa, sejteni lehetett, hogy a nagy és értékes területek jó része egyben marad majd, és százhektárosával kerül egy-egy család vagy érdekkör kezébe. Ilyen például Fejér megye, ahol, ahogy már kiderült, Mészáros Lőrinc felcsúti fociakadémiás polgármester és nagyvállalkozó, valamint a felesége és a lányai összesen 1391 hektár földet vásároltak az árveréseken 1,9 milliárd forintért. De nem Mészárosék voltak az egyetlenek, akik nagybirtokosként hagyták el az árverési termet. A nagy nyertesek között van egy agrárcég topmenedzsere és egy fiatal budapesti testvérpár is.

Vissza a középkorba

Az állami földek eladásával Orbán Viktor kormánya visszavezette Magyarországot a középkorba, a Csák Máték világába. Annyi különbséggel, hogy a középkorban az ellenség vitte el rabszolgának a legyőzötteket. Minket nem az ellenség győzött le, hanem saját kormányunk, és saját érdektelenségünk - nem visznek sehova, saját országunkban leszünk kiszolgáltatott, nyomorult helyzetben levő rabszolgák.

A nemzeti termőföldvagyon felszámolása és egy szűk körnek ajándékozása a magyar nép kizárásával hozott döntés alapján a nemzet érdekei ellenében történik. Ellenkezik az Alaptörvénnyel és ellenkezik a Nemzeti Földalapról szóló törvénnyel, melynek sem céljával, sem rendelkezéseivel nem összeegyeztethető. A vidék társadalmának, a valódi gazdáknak a kisemmizése, az ország kirablása megbocsáthatatlan bűn a magyar nép és a jövő nemzedékek ellen. Mindez azért történhet meg, mert a magyarok döntő többsége még mindig nem érti, hogy miért lenne fontos megtartani az élelmiszer termelő kapacitásainkat egy olyan időszakban, amikor a kormány már

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Az orbáni tizenkettő - Szemfényvesztő dolgozói privatizáció

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 29.
Cikk forrása

Napjainkra pénzügyi befektetők kezébe került az a 12 állami gazdaság, amelyet "dolgozói" privatizációban értékesített 2001-ben az akkori Orbán-kabinet. A cégeket eredetileg a helyi menedzsment és az alkalmazottak vehették meg, ám idővel többségük az ország leggazdagabb emberei közé tartozók tulajdonába került.

2001. június 12-én látott napvilágot a hír, miszerint az akkori Orbán-kormány privatizálni készül tizenkét állami gazdaságot, és ezt ún. dolgozói magánosításban képzeli el. E döntésével a kormány egy hosszú folyamat utolsó szakaszához érkezett. A rendszerváltáskor 129 állami gazdaság működött Magyarországon: ezek "első körös" értékesítése - amely a cégek több mint háromnegyedét érintette - 1990 és 1994 között lezajlott. Az 1995-ös privatizációs törvény mellékletében végül 19 erdőgazdaság és 28 agrártársaság szerepelt mint tartósan állami tulajdonban tartandó vagyonelem. Az erdőgazdaságoknál száz százalékban, a mezőgazdasági társaságokban 75 százalék, illetve 50 százalék plusz egy szavazat állami tulajdonrész megtartását írta elő a

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Nem csak Mészárosék nyertek sok földet Fejérben

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 29.
Cikk forrása

Bár a hivatalos indoklás szerint a kormány azért adta el az állami tulajdonú termőföldeket, hogy a kis családi gazdaságokat földhöz juttassa, sejteni lehetett, hogy a nagy és értékes területek jó része egyben marad majd, és százhektárosával kerül egy-egy család vagy érdekkör kezébe. Ilyen például Fejér megye, ahol, ahogy már kiderült, Mészáros Lőrinc felcsúti fociakadémiás polgármester és nagyvállalkozó, valamint a felesége és a lányai összesen 1391 hektár földet vásároltak az árveréseken 1,9 milliárd forintért. De nem Mészárosék voltak az egyetlenek, akik nagybirtokosként hagyták el az árverési termet. A nagy nyertesek között van egy agrárcég topmenedzsere és egy fiatal budapesti testvérpár is.

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Magyarország új földesurai

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 23.
Cikk forrása

Helyi politikai potentátok, tehetős agrárvállalkozók, Magyarországra települt és rég itt gazdálkodó nyugat-európaiak vették eddig a legtöbb földet az állami árveréseken. Az országos közéletből ismert figurák vigyáztak arra, hogy ne ők nyerjék a legtöbbet – derül ki megyénkénti összeállításunkból. Igaz, jön februárban az újabb árverési kör.

Hatalom és birtok együtt jár – a középkort idézően alakul át néhol a magyar vidék. Az állami földárverések felkeltették a helyi politikusok figyelmét, egyre több önkormányzati vezető és családja vásárol be a liciteken, és ha nem is királyi adományként kapják a birtokot, igen kedvezményes állami kölcsönnel vásárolhatnak. A nemzet aranykezű polgármesterével, a mindenből pénzt csináló felcsúti Mészáros Lőrinccel ugyan nem állják a versenyt – az ő családja majdnem kétmilliárd forintot költött –, de százmilliós tételek azért jócskán akadnak.

A zempléni Mád független polgármesterének, Tatárka Józsefnek a famíliája például majd 300 milliót költött helyi földekre. A környék felkapott borvidék,

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Ménesbirtokot felügyel Farkas

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 21.
Cikk forrása

Farkas Sándor lett a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos. Mostantól az ő feladata lesz biztosítani, hogy a Ménesbirtoknak legyenek megfelelő földterületei, az állatállománynak takarmánya, a majorságoknak vize. A kormánybiztos elősegíti a térség mezőgazdasági foglalkoztatásának szinten tartását, koncepciót dolgoz ki a Ménesbirtok újjászervezésével kapcsolatos működőképes gazdasági modellre.

Farkas Sándor látja el

a Ménesbirtok hagyományainak ápolásával és megőrzésével, szellemi tőkéjének megóvásával kapcsolatos feladatokat.

Ő kezdeményezi a Ménesbirtok újraalapításához szükséges lépéseket. Lázár János irányítja a munkáját. A kormánybiztost hatfős titkárság segíti. Farkas Sándornak gyakorlatilag újra kell alapítani a mintagazdaságot.

Korábban Lázár János azt mondta, hogy a mezőhegyesi ménes 1000 hektár állami területet használ, amelyet további 3000 hektár olyan állami földdel egészítenének ki, amit nem írtak ki árverésekre, így az új mintagazdaság 3000-4000 hektárral számolhat. A jelenlegi dolgozók munkájára az állam garanciát vállal.

Jöjjön végre a kormánybiztos, tegyenek végre érdemi lépéseket a Mezőhegyes ügyében!

Ezt néhány napja az Együtt elnöke követelte, jelezve, hogy a kormányfő ne késlekedjen

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Mészáros Lőrinc és kis családja összesen 1391 hektárnyi földet vett magának karácsonyra, majdnem 2 milliárdért

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 08.
Cikk forrása

Az RTL Híradó szerint Mészáros Lőrinc a mostani földárverések jegyzőkönyvei szerint nagyjából 400 hektár földet vásárolt.

Ezzel csak egyetlen baj van:

hogy törvény szerint magánszemélynek maximum 300 hektárja lehet.

Az RTL kérdezte a kormányzati tájékoztatási izét is (azt a szervet, amit nemrég hoztak létre, és kormányzati ügyekben tájékoztat), hogy hogyan lehetséges, hogy Mészáros Lőrinc 100 hektárral több földet szerezhetett, mint az átlagos halandók.

Csak egy semmit mondó választ kaptak, amiben annyit írt a kormányzati tájékoztatási izé, hogy a földbirtokos csak helyben lakhat és max 300 hektárja lehet. Ha pedig ezeknek nem felel meg egy földbirtokos, akkor nem jegyzik be a tulajdonjogát. Nem tudni, hogy Mészárosnak bejegyezték-e a tulajdonjogát, vagy ha csak 100 hektárra jegyzik be, akkor melyik lesz az a 100 hektár, amire nem jegyzik be.

Annyi biztos, hogy a jegyzőkönyvek alapján

Lőrinc 506 millió forintot költött a 400 hektár földre.

Lőrinc testvére, János 207 hektárt vett 247 milláért,Lőrinc felesége, Beatrix 296 hektárt 

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Orbán vejének családja több száz millióért vett állami földeket

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 07.
Cikk forrása

Tiborcz István családtagjai több száz millió forintért vásároltak állami földeket, de a miniszterelnök vejének a neve egy kastélyvásárlásnál is felbukkant.

Orbán vejének családja több száz millióért vett állami földeket

Több száz millió forintért vettek állami földet Tiborcz István családtagjai a Fejér megyei Mányon tartott árveréseken – írja a hirtv.hu. Egy 116 és egy 133 hektáros földdarabot vettek meg, a két parcelláért összesen több mint 330 millió forintot fizettek.

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége Nadapon és Seregélyesen vásárolt földeket, ezekért összesen 30 millió

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

Tarol az árveréseken L. Simon felesége: most 225 millióért vett állami földet

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 07.
Cikk forrása

A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) honlapján megjelent hirdetmény szerint 2015. december 8-án nyilvános árverésen, 225,2 millió forintért vásárolt meg egy több, mint 197 hektáros területet Vass Eszter, a barackmagbotrányba keveredett L. Simon László államtitkár felesége.A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) honlapján megjelent hirdetmény szerint 2015. december 8-án nyilvános árverésen, 225,2 millió forintért vásárolt meg egy több, mint 197 hektáros területet Vass Eszter, a barackmagbotrányba keveredett L. Simon László államtitkár felesége.

A tranzakció nem meglepő: L. Simon már akkor közölte, hogy újabb földeket vásárolnak, mikor december elején kiderült, hogy Vass Eszter fitneszedző decemberben 21,5 millió forintért vásárolt meg egy 34,4 hektáros birtokot a festői Nadapon. Akkor a Blikk arról írt, hogy ez igen jutányos ár, hektáronként 617 ezer forintért, hiszen a szomszédos Velencén csaknem 3 millió forintba került ugyanekkora terület.

Nem közszereplő, nem tartozik senkire

A Miniszterelnökség sajtóosztálya akkor úgy reagált: L. Simon felesége nem közszereplő, ezért üzleti ügyeiről nem kell beszámolnia a nyilvánosságnak.

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 130

A miniszterelnök vejének családja is alaposan bevásárolt az állami földekből

Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 01. 07.
Cikk forrása

Több száz millió forintért vásároltak állami földet a miniszterelnök vejének családtagjai – írja a hirtv.hu.

Tiborcz amúgy egy tipikus magyar gazdaember, ez már messziről látszik rajta. Bizonyára minden nap hajnalban kel, ránéz a jószágra, ősszel és tavasszal vet, nyáron pedig arat. Szabadidejében az átlag húszas éveik végén járó magyar fiatalok életét éli. Néha yacht kikötőt vesz, rosszabb hétvégéken festményekre ruház be néhány millióért, utána pedig levezetésként vesz magának, vagy kedves feleségének valamit az Andrássy úton található Louis Vuitton boltban. Tudják, ez az a hely, ahol egy szebb táska annyiba kerül, mint egy éves magyar átlagfizetés.

A

>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 276

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1004

2016. január

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Nem csak Mészárosék nyertek sok földet Fejérben

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Vissza a középkorba

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Az orbáni tizenkettő - Szemfényvesztő dolgozói privatizáció

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Nem csak Mészárosék nyertek sok földet Fejérben

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Magyarország új földesurai

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Ménesbirtokot felügyel Farkas

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Mészáros Lőrinc és kis családja összesen 1391 hektárnyi földet vett magának karácsonyra, majdnem 2 milliárdért

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Orbán vejének családja több száz millióért vett állami földeket

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

Tarol az árveréseken L. Simon felesége: most 225 millióért vett állami földet

Warning: Wrong parameter count for strstr() in /home/onlinemo/domains/kielegyenafold/vzhn.php on line 1064

A miniszterelnök vejének családja is alaposan bevásárolt az állami földekből

© 2013 Kié legyen a föld?