VI. jelentés a földről

"Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van. … Legyetek bátrak és hűségesek egymáshoz és a magyar nemzethez, mert az Úr szereti a bátrakat és a hűségeseket, s megsegíti azokat, akik az igazság útjain járnak.” (Wass Albert: A magyar nemzet hét parancsolata)


Kedves Barátaim!
Bár a második Orbán kormány a „nép-párti” agrár- és vidékstratégiát – amit a Fidesz vezette választási szövetség meghirdetett, és amit az emberek elsöprő többsége támogatott, aminek megvalósítására a választásokon korábban soha nem látott mértékű felhatalmazást adott – kormányhatározatban rögzítette, kormányprogram rangjára emelte, ám a kormányzati ciklus vége felé közeledve egyre világosabbá vált, hogy gyökeresen eltér Nemzeti Vidékstratégiájától.Egyre határozottabban állítható, hogy éppen ahhoz a – nép által egyértelműen elvetett, meghaladni akart, legújabb kori feudális elemekkel „gazdagított” – rendszerhez látszik ismét visszatérni, amelyben az állam a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politika-közeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival köt szövetséget, alakít ki „stratégiai partnerséget”.
Jelen tanulmány – a földügyi jelentések sorozatának immár VI. darabjaként – ennek a stratégiaváltásnak az egyik legfontosabb területen, a földügy területén észlelhető néhány vészt jósló törvényalkotási jelét, továbbá az állami földbérleti rendszert, annak „eredményeit”, mint a fordulat fő indikátorait vizsgálja. Hosszas munkával, sokak önzetlen segítségével készült, és – a jogalkotási környezet valamint a pályáztatás nélküli megbízási szerződések áttekintése mellett – elsősorban az állami földbérleti pályázatok 2014. január 1-i állapot szerinti, teljes körű feldolgozását tartalmazza.
Mint tán emlékezetes, az első két földügyi elemzést az államtitkári posztról való távozásom után, 2012. április 10-ei időkeresztmetszetben Fejér megyéről és a Borsodi Mezőségről készítettem, feldolgozva az NFA valamint a Bükki Nemzeti Park honlapján addig közzétett valamennyi adatot. Az elkészült jelentéseket először saját frakció-szövetségem minden tagjának megküldtem, ám miután semmilyen válaszreakció nem érkezett, azokat nyilvánosságra hoztam. Ezek az első tényadatok sokkolóan hatottak a közvéleményre.
Ezt követően a III. jelentésben 2012. július 15-ei időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam illetve aktualizáltam három – Fejér, Borsod és Baranya – megye adatait. Elemzéseimet három tanulmány formájában, 2012. május közepén, június elején majd szeptember végén – a kormányzati és törvényhozási körökben eredménytelenül és hiába körözvén – nyilvánosságra hoztam.
A IV. jelentést a földről a 2012. december 15-ei időkeresztmetszetre készítettem. Ebben teljes körűen feldolgoztam illetve aktualizáltam nyolc – Baranya, Békés, Borsod, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém – megye adatait. Ez a vizsgálat már az új állami földbérleti pályázati rendszer alkalmazásának első éve végéig országosan bérbe adott összterület 85 %-ára kiterjedt, tehát a pályázatok eredményeinek csaknem teljes körű feldolgozását adta. Az elemzés eredményeit egy újabb tanulmány formájában, 2013. április 22-én, a Föld Napján tettem közzé, amit – a korábbi háromhoz hasonlóan – igen élénk társadalmi, politikai és sajtóvita kísért.
A kormányzat azonban – az elemzések tényeinek valamint az NFA Ellenőrző Bizottsága súlyos gondokat jelző vizsgálata és 2012 októberében készült, ám mindezidáig nyilvánosságra nem hozott jelentése ellenére, azok cáfolata nélkül – váltig azt állította, hogy a helyben lakó, gazdálkodó családokat, a kis, közepes egyéni gazdaságokat részesíti előnyben, a kritikákkal kapcsolatban pedig visszautasító, magabiztos nyilatkozatokat tett. Mindezeken túl a IV. jelentés megjelenését követően a föld- és birtokpolitika területét érintő törvényhozás is vészjósló, a Nemzeti Vidékstratégában meghatározottól egyre inkább eltérő irányba tartott, amely szoros összefüggést mutatott a földbérleti rendszer által jelzett stratégia-váltással.
Éppen ezért az elemző munkát folytatva, azt kiszélesítve a 2013. december 22-én, Advent 4. vasárnapján közzétett V. jelentésben megkíséreltem az agráriumot és a vidéket körülvevő folyamatok értelmezését, továbbá áttekintettem a földügyi törvényalkotás helyzetét is, és a 2013. szeptember 1-i időkeresztmetszetre teljes körűen feldolgoztam az állami földbérleti pályázatok adatait. Elemeztem továbbá azt az időközben – erre vonatkozó bírósági döntés alapján kényszerűen ám nem teljes körűen – nyilvánosságra hozott NFA listát is, amely az állami földek pályáztatás nélküli, megbízási szerződéses bérbe adásának kedvezményezettjeit tartalmazza.
E most közreadott VI. jelentés mindezt a 2014. január 1-i időkeresztmetszetre megismétli, aktualizálja. A jelentések a „Kié legyen a föld?” honlapon teljes terjedelmükben elérhetők, letölthetők és olvashatók.[1] Feltett szándékom, hogy a földügy törvényhozási és az állami földek bérbeadási folyamatában kibontakozó képet teljes körűen a nyilvánosság elé tárom, az elemzéseim eredményeit közzéteszem, és a meghirdetett birtokpolitikai elvekkel szembesítem. A VI. földügyi jelentés eljut a 2013. december 31-i állapothoz, a tervezett VII. összegző jelentésben a teljes ciklust elemzem. Ezt és az ugyancsak a föld- és birtokpolitika tárgykörében a Gyurcsány korszakról készített hasonló, 300 oldalas tanulmányomat összedolgozva talán egy könyv is születhet.   
A teljes kép megrajzolásához szükséges – eddig is tömegével kapott – helyi információkat és önzetlen segítséget hálásan megköszönöm. Továbbra is kérem a helyi közösségek, családok, gazdák, mindazok segítségét, akik tudnak és akarnak is tenni egy érték alapú új világ létrejöttéért.
Az igazság, a nyilvánosság és a jó szándékú emberek összefogásának, a tisztesség és emberség (azaz az igazság, jóság, szépség és szentség) szövetségének erejében töretlenül bízva, baráti szeretettel ajánlom a jelen összeállítást kortársaimnak éppen úgy, mint tanulságul az utókornak, a jövő nemzedékek tagjainak. Azoknak, akiket mindig újra megrabolnak, és azoknak, akiknek „megesik rajtuk a szívük”.[2]

Gödöllő, 2014. július 20.

Ángyán József
 ________________________________

[1]Jelentések a földről: http://kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek.php
A VI. jelentés letölthető Word formátumban innen vagy pdf formátumban innen.

[2]Megesett rajtuk a szíve: ”… Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.” (Mk. 06:30-34)

Jelentések

© 2013 Kié legyen a föld?