Ángyán József levele és elemzése az állami földbérleti pályázatokról és azok első eredményeiről - Fejér megye (I. jelentés)

Kedves Barátaim!

A tisztán látás kedvéért és az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok kavalkádjában az eligazodás segítésének szándékával - az NFA hivatalosan közzétett adatai és helyi valamint egyéb információk felhasználásával, összerendezésével, esettanulmány szerűen - feldolgoztam egy megye valamennyi eddig nyertes állami földbérleti pályázatát. Ennek eredményeit egy rövid, értelmező tanulmányban foglaltam össze. Az összeállítást az Országgyűlés és a FIDESZ-KDNP frakciószövetség vezetéséhez, illetékes kabinetjéhez továbbá képviselőtársaimhoz is eljuttattam.
 
Nos, ezt az elemzést szeretném  most  a nyilvánossággal is egy olyan honlapon keresztül megosztani, szíves tájékoztatásul ezúton közreadni, amely mindig következetesen, megalkuvást nem tűrő módon kiállt a magyar föld védelme és a  magyar gazdatársadalom, a gazdálkodó családok és a vidéki  közösségek értékei és érdekei mellett. 
 
Azért választottam elsőként Fejér megyét, mert kiváló mezőgazdasági adottságai, ragyogó földjei következtében ez a megye valóban sok családnak adhat munkát, megélhetést, a föld eltartó képessége kiváló.
 
Ezen túlmenően a választást az is indokolta, hogy itt hirdették ki eddig a legtöbb nyertes pályázatot, ami az elemzés  statisztikai megbízhatóságát és ezzel a levonható tanulságok általánosíthatóságának lehetőségét is jelentősen növelte. 
 
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban - bizonyára az előbbiekkel is összefüggésben - innen kaptam eddig a legtöbb segítségkérő, kétségbeesett, illetve felháborodott viszajelzést, valamint az eligazodást segítő információt a helyi közösségektől és a gazdálkodó családoktól.
 
Magam is látni akartam tehát a teljes képet, a tényeken alapuló igazságot. Ennek első darabja a Fejér megyei esettanulmány, melyet a Borsodi Mezőség, majd a pályázati eredmények nyilvánosságra hozatali ütemétől függően a többi térség hasonló feldolgozása követ. 
 
Őszintén bevallom, hogy a jelen elemzés alapján kialakuló kép még engem is megdöbbentett. Ezért jeleztem már a Mezőgazdasági Bizottság Ellenőrző Albizottságának március 21-ei ülésén, hogy azonnal alapvető változtatásokra van szükség az állami földek bérbeadási gyakorlatában. A földbérleti pályáztatás bevezetett rendszere ugyanis megítélésem szerint elfogadhatatlan, védhetetlen, az általunk hirdetett birtokpolitikai elvekkel teljességgel ellentétes eredményekre vezet! A helyben lakó gazdálkodó családoknak, a fiataloknak illetve a gazdálkodás mellett gyermekeket is vállaló fiatal pároknak - a Fejér megyei eredmények tanulsága szerint - esélyt sem ad a rendszer a földhöz jutásra.   

Az irány - szerintem - tarhatatlan és védhetetlen! Ez az út Dél-Amerikába visz, és alapvetően megrendíti az emberekkel megkötött szövetségünket! Nekünk pedig - szilárd meggyőződésem szerint - velük, az emberekkel és nem a spekuláns nagytőkés oligarchákkal, -zöld bárókkal- kell szövetkeznünk! A helyben lakó, gazdálkodó családoknak kell a földet adnunk! Ez a munkahelyteremtésnek és a föld megőrzésének, nemzeti hatáskörben tartásának, de túlélésünknek is az egyetlen járható útja!
 
A családok, akiknek az élete, a megmaradása, de a fiaik, unokáik jövője is a földtől függ, körmük szakadtáig védeni fogják azt, és meg is tartják nemzeti hatáskörben, ha ebben mi is segítjük őket. És így lehet a föld eltartó, munkahelyteremtő képessége is a legnagyobb. Nézzétek meg a tényleges - kis, közepes, 10-100 hektáros - családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire alapuló Nyugat- Európát! Ha tényleg életképtelenek lennének, akkor már Európa nagy részén nem is lenne mezőgazdaság. 

Hogy van az, hogy ugyanabban az EU-ban egy 5-7 tagú szlovéniai, osztrák , lengyel vagy éppen francia parasztcsalád kiválóan megél 50-100 hektár földből. És persze alig van földpiac, mert a családok semmi áron nem  akarnak megválni létük alapjától, a földtől. De nem is spekuláns tőkés társaságok kezében van 1.000 hektár számra a föld, amelyek, ha megfelelő ajánlatot kapnak - nemzeti érdek ide vagy oda - könnyen túladnak rajta. 
 
Kedves Barátaim! 

Vissza kell térnünk a Nemzeti Vidékstratégiában közösen megfogalmazott föld- és birtokpolitikai irányhoz! Együtt képesek vagyunk a változtatásra, és azt remélem, hogy ehhez a Kormányunk is minden segítséget megad. A változtatáshoz persze a gyakorta ellenséges közegben hitre és bátorságra is szükség van. Álljon itt ennek erősítésére -  akárcsak a  Nemzeti Vidékstratégia zárógondolatában - Máté evangéliumából vett néhány sor (10,26-33): (Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!) 

Ezen gondolatok jegyében és  irányváltást sürgetve szeretettel ajánlom mindazok szíves figyelmébe jelen elemzésemet, akik tudnak és akarnak is tenni a vidéki Magyarország, a gazdálkodó családok, helyi közösségek, s ezzel az egész magyarság felemeléséért.


(A világ fölött őrködő Rend)-ben, a jó szándékú emberek összefogásában, az igazság és a nyilvánosság erejében változatlanul bízva, a visszajelzéseket, megjegyzéseket szívesen várva és fogadva, őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:   

Ángyán József    

(email: Angyan.Jozsef@kti.szie.hu)


Jelentés letöltése

Jelentések

© 2013 Kié legyen a föld?