Felcsút polgármestere is kapott földeket pályázat nélkül

Felcsút polgármestere is kapott földeket pályázat nélkül

Twitter

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának cége is kapott pályázat nélküli állami földeket használatra – közölte a Blikk.

Fotó: Fazekas István

Az NB I-es Puskás Akadémia elnöke a kormányfő szülőfalujában, Alcsútdobozon jutott három földterülethez – derül ki a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) listájából, amelynek kiadását a Blikk peres úton érte el.

Azt nem lehet tudni, hogy ezúttal mekkora területről van szó, ez továbbra sem nyilvános, ám az kiderül, hogy mindössze egy állami földdarab jutott másnak a településen. Ezzel szinte az összes állami föld Mészárosék kezében összpontosul Alcsútdobozon, mivel a tavalyi földpályázatokon is taroltak.

A településen a 17 pályázatból 14-et kaszált a Búzakalász 66 Felcsút Kft. A társaság így összesen 758 hektárnyi földet nyert el tavaly a helyi gazdák elől, ezzel együtt pedig Fejér megyében összesen immár 1010 hektárnyi területen diadalmaskodott – tette hozzá a beszámoló. Ráadásul a Blikk szerint a polgármester felesége, Mészáros Beatrix és testvére, Mészáros János is kapott földet 94, illetve 139 hektár erejéig.

Az egykori gázszerelő és családja a kormányváltás után vágott bele a földbizniszbe – idézte fel a lap. Mészáros Lőrincék cége, a Búzakalász 66 Kft. az idei első fél évben 30 millió forint területalapú támogatást kasszírozott, testvére 6,5 milliót, felesége pedig 2,8 millió forintot kapott fél évre a földekért a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kimutatásai szerint.

A Blikk kereste Mészáros Lőrincet, hogy megtudja, mekkora földet kapott, és mit kezd vele, de munkatársnőjétől hiába kértek visszahívást. Az NFA-tól a lap azt kérdezte, hogy milyen menetrend szerint köti meg a megbízási szerződéseket, és milyen megfontolások alapján kaptak nagyvállalkozók is földeket, de a hivatal sem válaszolt.






Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 10. 16.

© 2013 Kié legyen a föld?