A hétfői átadás-átvételi eljárás során a kishantosi ökogazdaság tulajdonosai nem adták át az eddig általuk bérelt állami földeket a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) képviselőinek, akik azonban az új bérlőknek átadták azokat – közölte a társaság ügyvezetője kishantosi sajtótájékoztatóján.
Ács Sándorné elmondta: nyomós okuk volt arra, hogy a területeket ne adják át a földalapkezelőnek. A kft. által készített és az NFA képviselőinek átadott feljegyzés szerint a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. jogegyenlőséget követel és elvárja, hogy ugyanabban az eljárásban részesítsék őket, mint tették azt Fejér megyében, Enying és Lepsény környéki állami földek esetében, ahol a 2011-ben lejárt szerződés ellenére a bérlő tovább művelte a földeket és nem hirdettek rá földbérleti pályázatot.
Hangsúlyozta: panasszal fordultak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez, az NFA törvénysértő pályázatai alapján megkötött haszonbérleti szerződéseket pedig semmisség okán bíróság előtt támadják meg, írja az MTI.
Az Origoszerint a gazdaság igazgatója azt mondta, hogy „a földekért zajló háború csak most kezdődik”.
A gazdaság előzőleg hiába pályázott az általa 15 éve használt állami földekre, azokat mások nyerték, és ma kellett volna átadniuk a területet. Az átadáson közel 150-200 aktivista jelent meg, hogy tiltakozzon a földek elvétele ellen.
A terepbejárás után Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elérzékenyülve jelentette be, hogy „Győztünk!”, mivel megtagadták az átadást, és erről jegyzőkönyv is készült.