Most kiderült! - Nem is adnák el az állami földeket

Nem az állam akar eladni, hanem a gazdák akarnak venni – indokolta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy a kormány értékesíteni kíván 300-380 ezer hektár állami termőföldet. Szerinte spekulánsok nem juthatnak területekhez.


A magyar gazdák földvásárlási igényével indokolta Fazekas Sándor az Országgyűlésben, hogy a kormány állami földterületeket adna el nyilvános árveréseken és hirdetéseken. Úgy fogalmazott: nem az állam akar eladni leginkább, hanem a gazdák akarnak venni, amit az is igazol, hogy az elmúlt másfél évben hatezer igény érkezett 3 hektárnál kisebb területekre. Régi igényként beszélt arról, hogy azé legyen a föld, aki megműveli.


Az összesen 50 ezer földterületből 41 ezer 10 hektár alatti, tehát nem nagybirtok, földesurakról pedig aligha lehet szó - hangoztatta, hozzátéve: becsületes magyar emberek akarnak földhöz jutni, akiknek osztatlan közös tulajdon okoz gondot, vagy beékelődött területek miatt nem tudják fejleszteni gazdaságukat.


A tárcavezető visszautasította azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint elkótyavetyélésről lenne szó. Fazekas Sándor szerint kétmillió hektár föld van állami tulajdonban, amelynek 80 százaléka továbbra is az államé marad, mivel az eladás nem terjed ki erdőkre, védett területekre.


A nyílt, nyilvános árverésen helyben lakó gazdák vehetnek földet, ugyanakkor cégek, jogi személyek, külföldiek, nem földművesek vagy nem helyben élők biztosan nem. Spekulánsok nem juthatnak tulajdonhoz - jelentette ki a miniszter.





Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 09. 04.
Cikk forrása

2015. szeptember

© 2013 Kié legyen a föld?