Használatarányos útdíjról szavaz és a földtörvényről is tárgyal a parlament

Használatarányos útdíjról szavaz és a földtörvényről is tárgyal a parlament

Forrás: hirado.hu
2013. 05. 26.

Egymás után harmadjára tart háromnapos ülést az Országgyűlés a jövő héten.

A képviselők hétfőn egyebek mellett szavazhatnak a használatarányos útdíj bevezetéséről, míg kedden az új földtörvényt, szerdán pedig a kampányfinanszírozás átalakítását tárgyalhatják újra. A Ház ülése a szokásos rendben kezdődik a hét első napján: a 13 órakor kezdődő napirend előtti felszólalásokat az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követik.

Szavaznak a Duna-parti ingatlanokról

A határozathozatalok során a képviselők dönthetnek az idei agrárgazdasági jelentés elkészítésének mikéntjéről, az önkormányzati segélyek egységesítéséről, az elektronikus anyakönyv kialakításáról. A tervek szerint szavaznak arról az előterjesztésről, amely a fővárosnak adná a jelenleg állami tulajdonban álló Duna-parti ingatlanokat. Végleges formát ölthet a használatarányos útdíjról szóló javaslat is, az új rendszer tarifatáblázatát azonban majd kormányrendelet határozza meg. Zárószavazásra lehet számítani továbbá az egyházügyi törvény módosításáról, amit az alaptörvény közelmúltban elfogadott negyedik módosítása indokolt.

Pénzbüntetést kaphat több képviselő

Újabb pénzbüntetések kiszabása is megtörténhet, a házelnök ugyanis szankciót javasolt Novák Előd jobbikos, valamint két, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló képviselővel, Dorosz Dáviddal és Szabó Rebekával szemben.

A hétfői ülésnap végén hét korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitáját bonyolítják le, így egyebek mellett ismét terítékre kerül a szennyvízszippantás díjának tíz százalékos csökkentése, valamint az idei költségvetés módosítása.

A keddi napirendből a földtörvény részletes vitája emelkedik ki. A kormány előterjesztését tavaly ősszel kezdte tárgyalni az Országgyűlés, az indítványhoz pedig több mint kétszáz módosító javaslat érkezett azóta. Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint a változtatások ellenére továbbra is csak helyben lakó és életvitelszerűen mezőgazdasággal foglalkozó természetes személy szerezhetne földet Magyarországon. Emellett szerinte a kormányoldal továbbra is a családi gazdaságokat kívánja erősíteni. A javaslat az elmúlt időszakban - az ellenzéki oldalon kívül - a kormánypárti padsorokból is kapott bírálatot, Ángyán József fideszes képviselő, volt agárügyi államtitkár részéről.

A második ülésnapon általános vitát tarthatnak még a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről, valamint a házszabály módosításáról. A kormányoldal utóbbi indítványában azt kezdeményezi, hogy pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíját csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő kifejezést használó képviselőknek.

Az előzetes napirend alapján szerdára ugyanakkor már csak részletes viták maradtak, amelynek során a képviselők kizárólag a különböző törvényjavaslatokhoz benyújtott módosító javaslatokat értékelhetik. Egyebek mellett a kampányfinanszírozás átalakítása, a diktatúrák igazságtalanságaira emlékeztető, parlamenti frakciók által benyújtott határozati javaslatok módosítása lesz várhatóan napirenden.

Mégsem tárgyalják a visszaküldött törvényjavaslatokat

A házbizottság csütörtöki ülését követően a parlament honlapjára felkerült előzetes napirendi javaslatban még az Áder János államfő által legutóbb visszaküldött két törvényjavaslat újratárgyalása, majd esetleges módosítása és ismételt elfogadása is szerepelt.

Vasárnap délben azonban ezek a pontok - a közérdekű adatközlést újraszabályozó, valamint az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvénymódosítások - már nem szerepeltek a jövő heti előzetes napirenden.

Mentesülhet az élő állat és a mezőgazdasági termény szállítása

Mentesülhet az élő állat és a mezőgazdasági termény szállítása az e-útdíj megfizetése alól. A fejlesztési miniszter vasárnap zárószavazás előtti módosító javaslatban kezdeményezte, a kormány kapjon felhatalmazást arra, hogy "állapítsa meg a mezőgazdasági termelők élő állat szállítását és a mezőgazdasági termények betakarítása idejére a mezőgazdasági termények szállítását végző saját gépjárműinek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályait".

Németh Lászlóné a megtett úttal arányos díjról szóló törvényjavaslat kiegészítését azzal indokolta, hogy az élő állat és a mezőgazdasági termények szállítása "a kormány rendeletében meghatározott szűkebb körben" mentesíthető legyen az útdíj megfizetése alól.

Pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közölte, hogy mentességet adna az e-útdíj alól a mezőgazdasági és élelmiszeripari termeléshez közvetlenül kapcsolódó járművek számára, és támogatja az erről születendő módosító javaslatot.

Viszonteladója is lesz az egyetemes útdíjszolgáltatónak

Viszonteladót is igénybe vehet majd az egyetemes útdíjszolgáltató az e-útdíjról szóló törvényjavaslathoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat alapján. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter javaslata vasárnap került fel az Országgyűlés honlapjára.

A módosító csomag szerint az egyetemes útdíjszolgáltató átalány költségtérítést fizet alvállalkozóinak. Ennek nagyságát majd rendelet határozza meg. Arról is rendelkezne az indítvány, hogy mi történik akkor, ha elromlik a járműben a fedélzeti eszköz, amely gyűjti és továbbítja a díjfizetéshez szükséges adatokat. Ebben az esetben csak viszonylati jegy váltásával haladhat a jármű jogszerűen az úton.

Az útdíjtörvény érinti a közúti közlekedésről szóló jogszabály reklámtáblákra vonatkozó passzusát is. Az általános tiltás így szól: gépjárművek közlekedésére szolgáló közút lakott területen kívüli szakasza mellett nem lehet reklámtábla, reklámhordozó vagy egyéb reklámcélú berendezés. Ezt előbb úgy oldotta fel egy módosítás, hogy a 2010. december 31-ig építési engedéllyel, közútkezelői hozzájárulással, a nem gyorsforgalmi utak mentén kihelyezett legfeljebb 12 A/0-ás ív méretű (12 négyzetméteres) reklámfelület elhelyezésére alkalmas tábla 2015. január 1-ig kivételesen fenntartható. A miniszter javaslata viszont korlátlan ideig fenntarthatóvá teszi ezeket a táblákat.






Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 05. 30.

© 2013 Kié legyen a föld?