MSZP: A fideszes oligarchapolip az állami földeket is elérte
A Mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának mai ülésén a Nemzeti Földkezelő Alap elnöke és a területet felügyelő miniszteri biztos nem adott érdemi választ azokra a konkrét felvetésekre, amelyeket a gazdák panaszai alapján tettünk fel. Továbbra is állítjuk, a termőföld pályázatok nyertesei többségében nem szakmai, hanem politikai döntés alapján kerültek kiválasztásra.
Sógorok, komák, kormánypárti politikusok barátai, kormánypárthoz közelálló vállalkozások, fideszes oligarchák kapták 20 évre bérbe az állami földeket. Kár volt a hazug hitegetés, egyszerűbb lett volna névre szóló pályázatokat kiírni, megkímélve a tisztességes magyar gazdákat, hogy eleve vesztesnek ítélt pályázatokra pénzt áldozzanak.
Azt követeljük, hogy a bírálatok titkosságát az NFA azonnali hatállyal oldja fel, így talán tisztázni lehet, hogy a nyertesek valóban szakmailag a legjobb, a feltételeknek teljes mértékben megfelelő pályázatokat nyújtották be.
Az albizottsági ülésen pozitív bejelentés is történt: a még pályáztatásra nem került 40 ezer hektár állami földet a korábbi használók még egy évig művelhetik. A döntés ugyan hamarabb is megszülethetett volna, de így még van esély arra, hogy ez a terület nem a parlagfű-mezőket fogja szaporítani.
Gőgös Zoltán,
a Mezőgazdasági bizottság alelnöke,
országgyűlési képviselő
Harangozó Gábor,
a Mezőgazdasági bizottság tagja,
országgyűlési képviselő
© 2013 Kié legyen a föld?