A Jobbik
elfogadhatatlannak tartja az állami termőföldek eladásának ötletét, és
parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben -
közölte Magyar Zoltán képviselő szerdán, sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus kijelentette: a hosszú évek óta tartó
gyarmatosítási folyamat a végpontjához ért azzal, hogy már nemcsak a
"kormányhoz közel álló" Magosz, hanem a "függetlennek szintén nem
tekinthető" nemzeti agrárkamara is az állami földek eladása mellé állt.
Magyar Zoltán hangsúlyozta: a Jobbikot nem
nyugtatja meg az a kormányzati válasz, miszerint még nincs döntés a
kérdésben. Ne is legyen! - foglalt állást, hozzátéve: a kabinetnek erről
nem a Magosszal, hanem a valóban független gazdaszervezetekkel kell
egyeztetnie, amelyek azonban szavai szerint egyhangúlag ellenzik az
állami földek "elherdálását".
Kik lehetnek az eladás nyertesei" - tette fel a kérdést.
A
politikus, aki az agrárkamara mellett a szakminisztert is bírálta,
elmondta: minden lehetséges parlamenti eszközzel fellépnek azért, hogy a
mintegy félmillió hektárnyi termőföld magyar nemzeti, közösségi
tulajdonban maradjon, de ha a gazdák tüntetni kívánnak, ahhoz is
támogatást nyújtanak számukra.
© 2013 Kié legyen a föld?