Az állam visszaveszi a földeket a nagygazdaságok utódcégeitől

Az állam visszaveszi a földeket a nagygazdaságok utódcégeitől

Forrás: napi.hu
2012. 07. 03.

Becslések szerint 80-100 ezer hektár termőföld is visszakerülhet köztulajdonba a volt állami nagygazdaságoktól, ezzel kapcsolatban zajlik a tárgyalások előkészítése, várhatóan legalább 200 társasággal veszik fel a kapcsolatot - mondta a Magyar Nemzetnek Szabó Csaba kiemelt földügyekért felelős miniszteri biztos.

Az előzetes várakozásoknál kissé komplikáltabb feltárni, mely cégeknél mekkora földterület maradt haszonbérletbe, ám a munka gőzerővel folyik.

A mintegy 124 volt állami gazdaságból létrejött jogutód cégek különböző átalakulásokon mentek keresztül, felaprózódtak, emiatt előreláthatóan legalább kétszáz céggel kell majd felvenni a kapcsolatot - idézte Szabó Csabát az MTI.

A biztos hozzátette: a kormány célja, hogy tárgyalásos úton visszaszerezze a nagy állami földterületeket bérlő gazdaságoktól az olyan, haszonbérletbe adott, növénytermesztésre használt földeket, amelyek e cégeknek extraprofitot hajtanak.

A visszavett 80-100 hektárt újra megpályáztatja majd a Nemzeti Földalapkezelő.

A volt állami gazdaságok földjeit bérlő cégek haszonbérleti joga a mostani kormány idején járt volna le, ám az előző kabinet a bérleti jogok lejárta előtt újabb, jellemzően 20 évre szóló szerződéseket kötött velük - írta a Magyar Nemzet.






Cikk megjelenésének dátuma: 2012. 07. 04.

© 2013 Kié legyen a föld?