Eddig 840 gazda pályázott sikeresen állami földterületre, átlagosan 20 hektárt kapnak 20 évre.

Tugyi Endre 1400 sertést hizlal fel évente, annyit, amennyihez meg tudja termelni a takarmányt. Szívesen bővítené a birtokát, de Újlengyel környékén nincs eladó föld, így ő is állami földterület használatba vételére pályázott. A 150 hektárja mellé most 7 hektárt bérelhet az államtól, évi 160 ezer forintért.
Óriási lehetőséget láttam abban, hogy ha növelem a termőterületeimet, akkor az állomány is gyarapszik – mondta a gazdálkodó.
Állami földterület bérléséhez üzleti tervet kell készíteniük a gazdáknak, és állatokat is kell tartaniuk. Eddig 840 gazda pályázatát fogadta el a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Minden gazdával 20 évre, azonos bérleti díjért szerződik az állam. Az eddig megkötött szerződésekben egy gazda átlagosan 20 hektárt bérel. Ma 30 újabb gazda vehette át a szerződését.
Korábban zárt ajtók mögött dőltek el a dolgok, gyakran több száz, vagy ezer hektáros táblákat írtak ki jelképes haszonbérleti díjért olyan spekulánsoknak, vagy befektetőknek, akik ki tudja honnan, Budapestről, vagy az ország más részéből pályáztak – nyilatkozta Fazekas Sándor agrárminiszter.
A mostani pályázati rendszerben helyi gazdálkodóktól, és családi gazdaságoktól vár pályázatokat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. A bérbeadásra kijelölt 65 ezer hektár termőföldből eddig 18 ezer hektárt adtak bérbe, így folyamatosan pályázhatnak a gazdák.
© 2013 Kié legyen a föld?