Lázár János szólt arról is, hogy ősszel a parlamenti vitával párhuzamosan is folytatódik a társadalmi vita az új földtörvényről, amelyet várhatóan decemberben fogad majd el a parlament. Mint mondta, javaslatukhoz várhatóan sokan, sokfajta véleményt fűznek majd.
Közölte: a kormány pénteken a Bankszövetség álláspontját mérlegelte. Tájékoztatása alapján ennek alapján a kabinet arra jutott, hogy a magyarországi bankrendszer nem akar hitelezni a magyar földműveseknek, ezért a kormánynak komolyan és alaposan mérlegelnie kell egy új agárbank megalapítását annak érdekében, hogy a földművesek olcsó hitelhez jussanak.
Lázár János emellett kiemelte, a kormány szándéka szerint a bankok és a bankárok nem lesznek földtulajdonosok vagy földhasználók Magyarországon, és örömmel üdvözlik, hogy ezt az érintettek is észrevették.
© 2013 Kié legyen a föld?