magyarnarancs.hu: A földek felosztása már a kilencvenes évek elején elkezdődött, akkor a volt termelőszövetkezeti vezetők kaparintották meg egy-egy település határának szinte teljes egészét. Azóta bebizonyosodott, hogy így nem lehet eltartani a vidéket, hiszen mindenhol legfeljebb néhány tucat embert foglalkoztatnak. Most önök is azzal járják az országot, hogy néhány kézben összpontosul az egész magyar mezőgazdaság, vagyis a helyzet ebben a tekintetben nem változik. Mire számíthatnak így a falvak lakói" (A roadshow-ról szóló tudósításunkat lásd itt – a szerk.)
Ángyán József: Arról volt szó korábban, hogy egy minőségi szerkezetátalakítást hajtunk végre. Kis, közepes, családi, egyéni gazdaságokat hozunk létre, és segítjük az összefogásaikat, hogy hatékonyak legyenek. Ez Európa modellje. Ha működésképtelen lenne, a kontinensen már nem volna mezőgazdaság. Az biztos, hogy a mezőgazdaságnak nem minden formája képes ugyanezt a feladatot ellátni. Az iparszerű, tömegtermelő tőkés társaságok, tőkebefektetők által működtetett gazdaság alkalmatlan erre. Nem foglalkoztat sok embert, a környezetet tönkreteszi, vagyis semmiféle olyan hatása nincs, amitől a vidék, a falu fejlődhet. Sőt, épp ellenkezőleg. Abban máig nem rendült meg a bizalmam, hogy a föld és hozzá kapcsolódó dolgok tudják a vidéket megmenteni. Na de nem ebben a struktúrában, ami most kialakulni látszik, mert az Dél-Amerikába visz.
magyarnarancs.hu: Kritikával illette azt is, hogy az alaptörvény konzerválja a jelenlegi birtokviszonyokat. Ezek szerint húszéves folyamatot kellene visszafordítani"

magyarnarancs.hu: A nyolcvanas évek közepén a dánok vizsgálták a szövetkezeteinket. Ön az előadásaiban most azt mondja, hogy nekünk kellene tanulnunk tőlük"
ÁJ: Az a szövetkezet, amely Nyugat-Európában van, nem az akkori magyar szövetkezetet jelenti. A dánokra inkább a kis egységek összefogása jellemző. Önállóak, de hogy a versenyképesség megmaradjon, összefognak. Együtt dolgoznak föl, végzik a beszerzést, vagy értékesítenek. Még a fogyasztókkal is közösen működnek együtt.
magyarnarancs.hu: Ki lenne képes erre egy mai magyar faluban" Sok vállalkozó éppen arra panaszkodik, hogy nem talál már munkaerőt, mert aki képes lenne erre, már rég elköltözött.
ÁJ: Nekem az az érzésem, hogy a fiatalokat újra rá lehetne venni a falusi létre, ha azt látnák: a társadalomnak fontos ez a dolog, és mindenben segíti őket. Úgy, ahogy mi ezt a demográfiai földprogramban elterveztük. Nem véletlenül mondom ezt, hiszen erről az egyetemen a hallgatóimmal beszélgettem. Azok a fiatalok, akiknek kötődésük van a faluhoz, a tanyához, amelyek körül ott vannak még az állami földek, visszamennének, ha kapnának ehhez támogatást. Ma Magyarországon egyébként az egyetemet végzett agrárszakembereknek sincs munka, kivándorolnak a legjobbjaink. A rendelkezésre álló erőforrásokat oda kellene juttatni ezekhez a fiatalokhoz.
magyarnarancs.hu: Olyan információkat hallani, hogy ha a 2014-es választások után marad a jelenlegi kormány, akkor rövid időn belül megszűnik a közmunka, és szociális szövetkezetek töltenék be a szerepét. Mit tudnak bevinni egy ilyen szövetkezetbe apportként a jelenlegi közmunkások: a szegénységüket, vagy néhány kapát, gereblyét"
ÁJ: A szociális szövetkezet általában helyi embereket fog össze az önkormányzat bábáskodása mellett. Később aztán a saját lábára állhat, akár önálló gazdasági szereplőként működhet egy ilyen szerveződés. Indulásnál azonban nem erről van szó. Ráadásul különböző tájakon ennek más-más hagyománya van. A közösség, az egyház, az önkormányzat segédkezhet az indulásnál, és ha működik a dolog, a szociális szövetkezetekből kinőhetnek akár normál gazdasági társaságok is.
magyarnarancs.hu: Az elmúlt egy esztendőben komoly energiákat fektetett abba, hogy feltárja azokat a háttérkapcsolatokat, amelyek a mai magyar mezőgazdaságot mozgatják. Három jelentést írt eddig. Készül a negyedik"
ÁJ: Egy kicsit lelassult a folyamat, mert az alaptörvényhez készített módosító indítványok elvették az időmet, de dolgozom a negyedik jelentésen. Az eddigi három megyét hét megyére tudom kiterjeszteni. Azokat a megyéket vizsgálom, ahol legalább ezer hektár az a terület, amit bérbe adtak. Nyolcvanszázalékos szinten feldolgoztam az összes pályázatot, és azt remélem, hogy ezeket két-három héten belül nyilvánosságra tudom hozni. A helyzet egyébként nem sokat változik. Sőt azt látom, hogy azok az érdekeltségek, amelyeket a legtöbbet kifogásoltunk, újra és újra földet kapnak. Mintha mozdíthatatlan lenne az elszánás, hogy bizonyos körök fogják ezeket a földeket megszerezni.
© 2013 Kié legyen a föld?