Győzelem!
Forrás: magyarinfo.blog.hu
2012. 05. 27.
2012 május 2-án elsőként számoltunk be arról, hogy egy névtelen, addig nem létező blog bejegyzésére hivatkozva valótlanságokkal mocskolja az MTI többek között Ángyán József fideszes és Szabó Rebeka LMP-s képviselőt! Ma 2012 május 27-én az MTI helyreigazításban közölte: a cikk minden pontja valótlanság volt és megkövetik az áldozatokat!
Május 2. délután épp az MTI híreit böngésztük amikor megláttuk azt a hírt ami a Napraforgó blogra hivatkozva mocskolja a fent említett képviselőket. Rögtön rákerestünk a Napraforgó blogra, hiszen követjük a magyar médiát, de még nem hallottunk erről a blogról. A keresés nem hozott eredményt, a blog a Google szerint nem létezett, így rákerestünk a bejegyzés címére és az idézett szövegrészletekre, de azt se találtuk meg.
A blog nem létezett, vagy csupán az MTI úgy találta meg, hogy előtte senki nem hivatkozott rá, tehát az MTI vagy maga gyártotta, vagy valaki elküldte neki a linket. Így megírtuk azt a blogbejegyzést, ami végigsüvített a magyar Interneten. Közel 3000-en osztották meg a Facebookon és hivatkozott rá csaknem minden nagyobb internetes portál és média.
25 nappal később, ma, részleges igazság szolgáltatott az általunk elsőként feltárt ügyben. És itt a lényeg. A társadalom nyomása képes arra, hogy kiharcolja az igazságot a manipuláció, a szolgamédiával szemben, ahogy még egy hónappal korábban Schmitt Pál ügyében kényszeríttette a társadalom és a civilek lemondásra az államfőt, most egy kisebb ügyben a társadalom és az érintettek nyomása bocsánatkérésre az MTI-t.
Nincs lehetetlen, nincs leválthatatlan egy, a demokráciától elsodródó társadalomban sem. Egyszerűen arra van szükség, hogy ne tehetetlen bábuként álljunk a politikával szemben, hanem kiálljunk a gondolatainkért, az elveinkért. Ne legyintsünk, hogy úgy is mindegy, hanem cselekedjünk, győzzük meg ismerőseinket, tüntessünk, írjunk.
© 2013 Kié legyen a föld?