2012. 06. 15.
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár nagy hibának tartja, hogy Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára a Fidesz parlamenti frakciójában foglal helyet.
"Ángyán Józsefet én egy naiv, hiszékeny embernek tartom, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel.
Még nagyobb hibának érzem, hogy egy ilyen ember a parlament Fidesz-frakciójában foglal helyet" - idézi Tállai Andrást az Észak-Magyarország című napilap csütörtöki száma.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lap kétoldalas összeállításban számol be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet "parlamentig elérő" termőföld-haszonbérleti pályázata körül kirobbant vitáról.
A lap emlékeztet arra, hogy az Ángyán József által a pályázatokról elkészített elemzés politikai hátszéllel rendelkező nyertes pályázókról, strómanokról beszél.
A cikkben megszólal Sárvári Attila, a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület titkára, aki attól tart, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által kiírt pályázat csak "főpróba" volt, mert 2014-ben 14 ezer hektár állami föld bérleti szerződése jár le, és ha azokat a területeket is "hasonló módon" osztják el, az "több falu és a vidék végét" jelentheti.
Cikk megjelenésének dátuma: 2012. 06. 21.