A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ közleménye

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 30.
Cikk forrása

Budapest, 2014. június 30., hétfő (OTS) - Az NFA által - bírósági határozat alapján - kiadott pályázati dokumentumok igazolják, amit a kishantosiak állítanak a Fazekas Sándor miniszterhez 2013. október 9-én benyújtott panaszukban.

A jogállam csatát nyert - jogerős bírósági döntés alapján az NFA kénytelen volt kiadni a kishantosi ökológiai mintagazdaság földjeire kiírt pályázatok bírálati dokumentációját Szabó Rebekának, aki az iratokat hamarosan nyilvánosságra hozza.

Az eddig titkosan kezelt dokumentumokból kiderül, hogy ki volt az a 3 ember, aki a kishantosi pályázatokat bírálta, valamint igazolódik ugyanaz, amit az NFA Felügyelő Bizottságának ellenőrző bizottsága a Fejér megyei pályázatok ügyében már megállapított: a szubjektív pontok döntötték el, hogy ki lett a nyertes, vagyis annak adták a földet, akinek akarták.

A Salgótarjánból hirtelen - a pályázat meghirdetése után 9 nappal - áttelepített építési vállalkozás, melynek még csak mezőgazdasági tevékenysége sem volt bejegyezve, és vezetője bevallottan semmilyen mezőgazdasági gyakorlattal nem rendelkezik - kétszer annyi szubjektív pontot


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A kiskertbérlők is kérik a földtörvény módosítását

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 29.
Cikk forrása

A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők, mert az érvényes szabályozás szerint a hamarosan lejáró bérleti szerződésüket az önkormányzat nem hosszabbíthatja meg.

Horváth Árpád, a helyi kerthasznosítási egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, ha addig nem módosítják a májusban életbe lépett földtörvényt. Szeptemberben ugyanis lejár ötéves bérleti szerződésük és az önkormányzat az új jogszabályok értelmében ezeket nem hosszabbíthatja meg.

A földtörvény rendelkezése szerint földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek, vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerezhetnek.

Horváth Árpád elmondása szerint Szombathelyen csaknem ötven évvel ezelőtt a nagyobb cégek, például a MÁV, valamint a rendőrség és a határőrség hirdette meg dolgozói között a kiskertmozgalmat, majd osztottak ki a fizikai dolgozók között a terepviszonyok miatt nagyüzemi módszerekkel gazdaságosan nem művelhető 200-600 négyszögölnyi területet.

Horváth Árpád elmondta: eddig az érintettek, évi néhányezer forintért, az általuk alakított kerthasznosítási egyesületeken keresztül bérelték a területet.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 29.
Cikk forrása

hirdetés
Az érvényes szabályozás szerint a szombathelyiek hamarosan lejáró bérleti szerződését az önkormányzat nem hosszabbíthatja meg. A probléma országos lehet.

Horváth Árpád, a helyi kerthasznosítási egyesület elnöke elmondta: több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, ha addig nem módosítják a májusban életbe lépett földtörvényt. Szeptemberben ugyanis lejár ötéves bérleti szerződésük és az önkormányzat az új jogszabályok értelmében ezeket nem hosszabbíthatja meg.


A földtörvény rendelkezése szerint földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek, vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerezhetnek.


Horváth Árpád elmondása szerint Szombathelyen csaknem ötven évvel ezelőtt a nagyobb cégek,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Ezrek veszíthetik el kiskertjeiket Szombathelyen

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 28.
Cikk forrása

Több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, ha addig nem módosítják a májusban életbe lépett földtörvényt.

Horváth Árpád, a helyi kerthasznosítási egyesület elnöke az MTI-nek azt mondta: ősszel lejár ötéves bérleti szerződésük és az önkormányzat az új jogszabályok értelmében ezeket nem hosszabbíthatja meg. Eddig az érintettek, évi néhány ezer forintért, az általuk alakított kerthasznosítási egyesületeken keresztül bérelték a területet. Azt szeretnék elérni, hogy tovább művelhessék a kiskerteket és a földhasználat ne kerüljön lényegesen többe, mint eddig. Szombathely polgármestere kifejtette: az önkormányzat sem szeretné felbontani a kontraktusokat, éppen ezért levélben fordultak a szaktárca vezetőjéhez a földtörvény módosítása érdekében.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Zúgolódnak a szombathelyi kiskertbérlők

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 28.
Cikk forrása

A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők, mert az érvényes szabályozás szerint a hamarosan lejáró bérleti szerződésüket az önkormányzat nem hosszabbíthatja meg.

Horváth Árpád, a helyi kerthasznosítási egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, ha addig nem módosítják a májusban életbe lépett földtörvényt. Szeptemberben ugyanis lejár ötéves bérleti szerződésük és az önkormányzat az új jogszabályok értelmében ezeket nem hosszabbíthatja meg.

A földtörvény rendelkezése szerint földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek, vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerezhetnek.Horváth Árpád elmondása szerint Szombathelyen csaknem ötven évvel ezelőtt a nagyobb cégek, például a MÁV, valamint a rendőrség és a határőrség hirdette meg dolgozói között a kiskertmozgalmat, majd osztottak ki a fizikai dolgozók között a terepviszonyok miatt nagyüzemi módszerekkel gazdaságosan nem művelhető 200-600 négyszögölnyi területet.Horváth Árpád elmondta: eddig az érintettek, évi néhányezer forintért, az általuk alakított kerthasznosítási egyesületeken keresztül bérelték a területet.

Azt szeretnék elérni, hogy tovább


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Bérlők veszíthetik el kiskertjeiket

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 28.
Cikk forrása

A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők, mert az érvényes szabályozás szerint a hamarosan lejáró bérleti szerződésüket az önkormányzat nem hosszabbíthatja meg.

Horváth Árpád, a helyi kerthasznosítási egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, ha addig nem módosítják a májusban életbe lépett földtörvényt. Szeptemberben ugyanis lejár ötéves bérleti szerződésük és az önkormányzat az új jogszabályok értelmében ezeket nem hosszabbíthatja meg.

A földtörvény rendelkezése szerint földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek, vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerezhetnek. Horváth Árpád elmondása szerint Szombathelyen csaknem ötven évvel ezelőtt a nagyobb cégek, például a MÁV, valamint a rendőrség és a határőrség hirdette meg dolgozói között a kiskertmozgalmat, majd osztottak ki a fizikai dolgozók között a terepviszonyok miatt nagyüzemi módszerekkel gazdaságosan nem művelhető 200-600 négyszögölnyi területet.


Eddig az érintettek,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 28.
Cikk forrása

A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők, mert az érvényes szabályozás szerint a hamarosan lejáró bérleti szerződésüket az önkormányzat nem hosszabbíthatja meg.

Horváth Árpád, a helyi kerthasznosítási egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: több mint ezer bérlő veszítheti el kiskertjét szeptemberben Szombathelyen, ha addig nem módosítják a májusban életbe lépett földtörvényt. Szeptemberben ugyanis lejár ötéves bérleti szerződésük és az önkormányzat az új jogszabályok értelmében ezeket nem hosszabbíthatja meg.

 

A földtörvény rendelkezése szerint földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek, vagy



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Az agrártárca az unió válaszát várja a földbizottságok ügyében

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 27.
Cikk forrása

A földtörvényben a földbizottság az egyik olyan részlet, ami ellen uniós kifogás merülhet fel. Ez az egyik törvényes garancia arra, hogy ha egy falu gazdaközössége nem akarja, hogy a földet valaki megvásárolja, meg tudja akadályozni.

freedigitalphotos.net/dan

Az Európai Unió válaszát várja a földbizottságok ügyében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) - mondta Nagy István, a szaktárca parlamenti államtitkára pénteken egy sajtóbeszélgetésen, ahol megerősítette, hogy az FM nem tett le az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről. 


Nagy István elmondta: a földtörvényben a földbizottság az egyik olyan részlet, ami ellen uniós kifogás merülhet fel. Ez az egyik törvényes garancia arra, hogy ha egy falu gazdaközössége nem akarja, hogy a földet valaki megvásárolja, meg tudja akadályozni - mondta. 


Hozzátette: "ez egy zseniálisan jó találmány". Az Európai Bizottság a földbizottság létrehozását nem tudja



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Keresztény és nemzeti meggyőződésű honfitársaimhoz

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 24.


Mindennapossá vált a brutális erőszak Kishantoson
http://nol.hu/belfold/kinyomom-a-szemet-1469769

Miközben a miniszter, az államtitkár, az NFA elnöke, Sárbogárd és Mezőfalva polgármestere,  egy hadseregre való ügyvéd, valamint a 8 "nyertes" teljes bevetéssel harcolnak Kishantos tönkretételéért, megalázásáért, bedózerolásáért - elvakultságukban nem veszik észre, hogy a nagy igyekezetben lehullott a "keresztény és nemzeti lepel" - és napvilágra került az Orbán kormány igazi arca: a könyörtelen, embertelen, mindenen és mindenkin átgázoló, a törvényekre, szakmára, a társadalom és az ország érdekére fittyet hányó, a mérhetetlenül, és felfoghatatlanul hozzá nem értő "arc". Ez a valóság, ez az igazi arca ennek a csapatnak - mondjanak bármilyen szépeket is a kormány tagjai. Hitler és Rákosi Mátyás is gyönyörű beszédeket tartott... és poklot teremtettek. A Kishantosiaknak megteremtették... Kifosztották, meghurcolták, megalázták őket - elvették megélhetésüket, életművüket (több, mint 20 év munkájának eredményét),  földönfutóvá tették őket.

Vajon képesek-e szembenézni keresztény és nemzeti meggyőződésű honfitársaink azzal, hogy mire használják fel valójában


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Keresztény és nemzeti meggyőződésű honfitársaimhoz

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 24.


Mindennapossá vált a brutális erőszak Kishantoson
http://nol.hu/belfold/kinyomom-a-szemet-1469769

Miközben a miniszter, az államtitkár, az NFA elnöke, Sárbogárd és Mezőfalva polgármestere,  egy hadseregre való ügyvéd, valamint a 8 "nyertes" teljes bevetéssel harcolnak Kishantos tönkretételéért, megalázásáért, bedózerolásáért - elvakultságukban nem veszik észre, hogy a nagy igyekezetben lehullott a "keresztény és nemzeti lepel" - és napvilágra került az Orbán kormány igazi arca: a könyörtelen, embertelen, mindenen és mindenkin átgázoló, a törvényekre, szakmára, a társadalom és az ország érdekére fittyet hányó, a mérhetetlenül, és felfoghatatlanul hozzá nem értő "arc". Ez a valóság, ez az igazi arca ennek a csapatnak - mondjanak bármilyen szépeket is a kormány tagjai. Hitler és Rákosi Mátyás is gyönyörű beszédeket tartott... és poklot teremtettek. A Kishantosiaknak megteremtették... Kifosztották, meghurcolták, megalázták őket - elvették megélhetésüket, életművüket (több, mint 20 év munkájának eredményét),  földönfutóvá tették őket.

Vajon képesek-e szembenézni keresztény és nemzeti meggyőződésű honfitársaink azzal, hogy mire használják fel


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Csakazértis pusztítás Kishantoson

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 24.
Cikk forrása

Csakazértis pusztítás Kishantoson

A Népszabadság munkatársai Kishantoson jártak, hogy megnézzék, mire jutnak a földek új bérlői. Nem fogadták őket meleg szívvel, igaz, egyébként is pusztító hangulattal találkoztak. Az új bérlők eddig csak a megsemmisítésben jeleskedtek.

Őrült tempóban száguld egy terepjáró a kishantosi földeken át. Az utolsó pillanatban fékez le a fotós kollégánk előtt, talán el is ütné, ha nem sikerülne elugrania az autó elől. Két vörös fejű férfi pattan ki a járműből, mint utóbb megtudtuk: a sárszentágotai Barabás János és a fia. Az apa az egyik nyertese a kishantosi állami földekre tavaly kiírt pályázatnak.




>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Krónika 8. rész (földtörvény, napirend után)

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 23.
Cikk forrása

A földtörvény Fidesz által kezdeményezett módosításával, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az Országgyűlés hétfői ülése.

Magyar-német katonai együttműködés megerősítése


Az Országgyűlés hétfőn lefolytatta annak a kormányzati előterjesztésnek a vitáját, amely a magyar és német katonai együttműködés folytatásához kíván parlamenti felhatalmazást szerezni. Hende Csaba honvédelmi miniszter expozéjában hangsúlyozta, Magyarország és Németország között az elmúlt években egyre intenzívebbé vált a katonai együttműködés, amely kiterjed a közös kiképzések és gyakorlatok szervezésére, tisztek kölcsönös kiküldésére, valamint műveleti és haditechnikai együttműködésre is. Ezen együttműködés egyik szükségszerű eleme a fegyveres erők tagjainak a másik állam területén szolgálati céllal történő ideiglenes tartózkodása, amihez az Országgyűlés hozzájárulása is szükséges.


A javaslat vitájában a Fidesz nevében Balla Mihály támogatta az előterjesztést, míg a Jobbik elutasító álláspontját Kulcsár Gergely ismertette. Az ellenzéki politikus felszólalásában úgy fogalmazott, pártja azon az 1848-ban is megfogalmazott elvi állásponton van, amely a magyar katonák külföldi, illetve a külföldi katonák


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Hétfőn ismét rendkívüli ülést tart a Ház

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 19.
Cikk forrása

Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére hétfőn folytathatja munkáját, a parlament így a jövő héten jóváhagyhatja a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, valamint tárgyalni kezdheti a földtörvény módosítását.

A Ház következő rendkívüli ülésének összehívását Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte. A kereszténydemokrata politikus a kabinet nevében megfogalmazott javaslatában azt indítványozza, hogy a napirenden szerepeljen a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodás jóváhagyása.

Az Országgyűlés által korábban tárgyalni kezdett előterjesztés alapján az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű állami hitelt nyújt a magyar fél részére a paksi atomerőmű 5. és 6. erőműblokkja tervezéséhez, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok, szolgáltatások és eszközbeszerzések finanszírozására.

Semjén Zsolt javaslata alapján a sport-, valamint az adótörvények módosításának parlamenti tárgyalása is folytatódhat, továbbá a földtörvény Font Sándor (Fidesz) által csütörtökön kezdeményezett módosítását is megvitathatják a képviselők.

A miniszterelnök-helyettes levelében megjegyzi továbbá, hogy a "kormányzati célkitűzések függvényében" további rendkívüli ülésekre is sor kerülhet nyáron.


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Beszélgetés a hársfa alatt HAZÁRÓL, FÖLDRŐL, JÖVŐRŐL

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 19.


2014. június 21. 17.00 – 20.00
Budapest V. Kossuth tér 11. előtt - a hársfa alatt

Egy évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el a Magyar Országgyűlés a földtörvényt. Az Élőlánc Magyarországért tüntetett a Parlamentnél, a földtörvény elfogadása ellen. Arra szerette volna felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy a földtörvény nem csak egy a sok törvény közül, hanem alapjaiban és hosszú távra határozza meg a vidék és az ország sorsát. Annak erőltetett, hatástanulmányok és érdemi társadalmi vita nélküli keresztülerőltetése beláthatatlan követelményekkel jár. A törvényt botrányos körülmények között, de elfogadták (Orbán Viktor, Kövér László és Semjén Zsolt nem szavaztak). Most egy évvel később arról szeretnénk beszélgetni ugyanott, hogy hogyan látjuk hazánk jövőjét egy évvel a törvény elfogadása után.

A BESZÉLGETÉST VEZETIK:
Ács Sándorné, Ertsey Attila, Lendvai Gábor, Sárvári Attila, Szabó Rafael
az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagjai

Szeretettel várjuk azokat, akinek
fontos a haza,
fontos a föld
fontos a jövő
 
Az Élőlánc Magyarországért elnöksége


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A parlament folytatja: a paksi hitelmegállapodás és a földtörvény lesz soron

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 19.
Cikk forrása


Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére hétfőn folytathatja munkáját, a parlament így a jövő héten jóváhagyhatja a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, valamint tárgyalni kezdheti a földtörvény módosítását.


A Ház következő rendkívüli ülésének összehívását Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte. A kereszténydemokrata politikus a kabinet nevében megfogalmazott javaslatában azt indítványozza, hogy a napirenden szerepeljen a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodás jóváhagyása.

Az Országgyűlés által korábban tárgyalni kezdett előterjesztés alapján az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű állami hitelt nyújt a magyar fél részére a paksi atomerőmű 5. és 6. erőműblokkja tervezéséhez, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok, szolgáltatások és eszközbeszerzések finanszírozására.


Semjén javaslata alapján a sport-, valamint az adótörvények módosításának parlamenti tárgyalása is folytatódhat, továbbá a földtörvény Font Sándor (Fidesz) által csütörtökön kezdeményezett módosítását is megvitathatják a képviselők.




>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



„Ha kritizálni mersz, átgázolnak rajtad” – Interjú Ángyán Józseffel

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 17.
Cikk forrása

Elkeserítő a vidékpolitika Lázár János vezérelte átalakítása – véli a Fidesz volt államtitkára. Szóba került Nyerges, Simicska és Csányi is, Kishantossal pedig példát statuálnak szerinte. A baloldalról elmondta: kétpárti maffia pusztít az agráriumban. Ángyán jövőre nyugdíjba vonul.

magyarnarancs.hu: Tavaly ősszel ott fejeztük be, hogy a vidék ügye rossz kezekben van, Kishantost meg kell menteni, és az ön mozgalma, a Tisztesség és Emberség Szövetsége a helyi jelölteket indító Élőlánc Magyarországért Pártot támogatja a parlamenti választáson. Ezzel szemben kétharmadhoz jutott a kormánypárt, Kishantost beszántották, az Élőlánc nem szerzett elég aláírást a listaállításhoz, és egy jelöltjük sem került be az Országgyűlésbe. Ön pedig eltűnt a közéletből.


Ángyán József: A jó gazda azt mondja, idejekorán kell vetni. Nem korán, és nem későn. Meggyőződésem, hogy ezt elvétettük. Nem érett meg a helyzet a lelkekben a változtatásra. Úgy tűnik, a gödörnek még messze az alja. Amikor egyre többen



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kishantos NEM pártközpont, és NEM tőkés társaság!

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 13.


Dr. Fazekas Sándor parlamenti meghallgatásán „pártközpontnak” és „tőkés társaságnak” nevezte a közjóért önzetlenül tevékenykedő Kishantosi Vidékfejlesztési Központot. Egyik sem igaz!


Kishantos az országos politikába a 2005-ös gazdatüntetésen kapcsolódott be, ahol Ács Sándorné a tárgyaló delegáció tagja volt a gazdák oldalán. Akkor  Jakab István személyesen jött el Kishantosra köszönetet mondani. Ettől kezdve a Dr. Ángyán József nevével fémjelzett fenntartható vidékfejlesztés érdekében  szoros volt az együttműködés a Magosszal  és a Fidesszel. Fideszes pártközpont lett volna Kishantos" A Fidesz és Kishantos útja 2011. őszétől az állami földek bérleti pályázatai és a földtörvény ügyében vált el. Kishantos maradt az eredeti úton, Orbán Viktor kormánya pedig megmutatva igazi arcát, 180 fokos fordulatot vett. Kishantos „bűne”, hogy ezzel folyamatosan szembesíti a kormányt pl. a www.kielegyenafold.hu honlapon keresztül. Nem tehet mást, mert hazánk jövőjéről, gyerekeink, unokáink sorsáról van szó.


Az Élőlánc Magyarországért nevű ökopártot 2005-ben  a fenntarthatóságért dolgozó szakemberek alapították  –– hogy legyen politikai képviselete ennek a jövőnket biztonságos alapokra helyező,  tudományos szemléletnek. Kishantos egyik vezetője,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Milyen kezekbe kerültek az állami földek - Jön az új Ángyán-jelentés

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 08.
Cikk forrása

Néhány héten belül Ángyán József nyilvánosságra hozza VI. beszámolóját. Ezúttal azt vizsgálja a tisztségéről 2012 elején lemondott államtitkár, hogy az előző év végéig kiknek a kezébe kerültek az állami földek. Szokásához híven ezúttal is az egyébként bárki számára hozzáférhető, de szétszórtan található adatokat rendezte egybe.



Ángyán József kutatásai során minden eddiginél tisztábban rajzolódik ki, hogy egy egészen szűk csoport húz hasznot az állami földek döntő többségéből. Különösen érdekes összefüggésekre bukkant Csongrád, Borsod és Fejér megyében.


Csak egy példa: a kiváló adottságokkal rendelkező Váli-völgy földjei összesen 3-4 érdekeltséghez kerültek – tudtuk meg az elmúlt hét szombatján a Fejér megyei Kishantoson tartott tanácskozáson.


Előadásában



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ közleménye

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 06.


„Ismét az állam számára kedvező bírósági döntés született Kishantos ügyében” - adja hírül a Kormány közleménye. Arról nem szól a közlemény, hogy miért is kedvező az állam számára a nemzetközi hírű kishantosi ökológiai mintagazdaság megszüntetése, amikor a Nemzeti Vidékstratégia és a Nemzeti Földalapra vonatkozó törvény birtok-politikai Irányelvei kiemelten kezelik az állami földek környezetbarát földhasználatra és az oktatás céljára való hasznosítását...

Miért is kedvező az állam számára, ha az intenzív, vegyszeres gazdálkodást folytató 2900 hektáros Simon Kft kapja meg az ökológiai mintagazdaság 87 hektáros darabját" A június 5-én kihirdetett ítélet szerint ugyanis az a Simon-Hornok Rékakapott birtokvédelmet,aki a pályázati kiírás 1200 hektáros felső korlátjának megkerülésében segítette a 2900 hektáros Simon Kft-t. A Simon Kft. telephelyéről indultak a gépek az április 12-i pokoli pusztításra – melynek során 407 hektár több, mint 130 millió Ft értékű növényállományát semmisítették meg. Utoljára talán a középkori török hadak végeztek ilyen


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Bonyolultabb földet adni-venni

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 05.
Cikk forrása

Tolna megye | Tavaly változott a földtörvény, ennek következménye, hogy változtak az eljárási szabályok is, melyek a termőföld adás-vételi és haszonbérleti szerződésének kifüggesztését érintik. A törvény meghatározza, ki vásárolhat termőföldet, ki lehet földműves, és mit jelent az, ha valaki zártkerti ingatlant szeretne értékesíteni.

Olvasóink közül többen is kérdezték, mi a teendő, ha olyan zártkerti területet (pár száz négyzetméternyi, rajta egy kis épület, pár gyümölcsfával) szeretnének értékesíteni, melyet eddig gyakorlatilag nyaralóként, tanyaként használtak. Arra is kíváncsiak voltak, ekkor is végig kell-e járni a több hónapos kifüggesztéseket. A felvetésekre Koppánné dr. Kertész Margit, a megyei kormányhivatal földhivatalának vezetője válaszolt.


– Főszabály szerint – föld (melynek fekvése egyaránt lehet belterület, külterület, zártkert) tulajdonjogát és használati jogát földműves, illetve mezőgazdasági termelő szervezet szerezheti meg. Aki idén,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Nem csak hobbi – Bajba kerültek a kertészek a földtörvény miatt

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 05.
Cikk forrása

Félmillió embert érinthet hátrányosan a földtörvény új változata. Kiskerteket ezután ugyanis csak földműves vagy termelőszövetkezet bérelhet, hobbikertész nem. Szombathely már lobbizik, és a minisztérium is tud a problémáról.

„Nem tudod, miért akarják felszámolni a Körtést" A kiskertek kinek a szemét bökik...” – ilyen és ehhez hasonló kérdések keringenek újabban Szombathelyen. Tudni kell, hogy a Körtés egy zártkerti övezet a nyugat-dunántúli városban, magán-, illetve önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal. Az idézett kérdés alapját pedig az adja, hogy a földtörvény módosítása után elvileg elveszthetik kiskertjeik használatának jogát azok, akik azt az a szombathelyi önkormányzattól bérlik. Ugyanis a földtörvény változása szerint a kert művelési ágú föld tulajdonosa csak földművessel, illetve csak mezőgazdasági termelőszövetkezettel köthet szerződést, ám a jelenlegi bérlők – Szombathelyen, illetve más városban szintén – túlnyomó többsége hobbikertész.


Félmillió embert érint


Ezzel kapcsolatban az egyik szombathelyi őstermelő azt mondja,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Tündérek a kertben

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 03.


Sölétormos Jenőtől
Szeretettel Évának!


Amikor a fenntarthatósági konferencia komoly és a jövő generációk jólétéért cselekvő résztvevői hazatértek otthonaikba, akkor a Kishantosi Csodakertben, Éva szívcsakrájának lótusz szírmai között a jövő generációk kis Tündérek formájában jelentek meg... Hladini és Padma szeretetükkel, szépségükkel és bájukkal árasztották el az esti pihenésre készülő kertet... ide oda tipegve, az epres dézsmálása közben arra emlékeztettek bennünket, hogy a jövő mindig jelen van körülöttünk...


>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Mintagazdaságból biokertészet...

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 02.
Cikk forrása

Bár a földbérleti perek még korántsem értek véget, "Kishantos a jövő generációkért" címmel rendeztek programot a hétvégén a Fejér megyei településen, ahol oktatási, ismeretterjesztési terveikről tájékoztattak a vidékfejlesztési központ vezetői. Rodics Katalin, a Greenpeace kampányfelelőse a Népszavának cáfolta Bitay Márton Örs, VM államtitkár személyeskedő vádaskodásait.


Mozgalmas volt a hétvége a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. központjában. Szerencsére nem az ökogazdaság 452 hektárját elnyerő új bérlők jelentek meg a biztonsági emberekkel, hogy elzavarják a kishantosiakat, hanem a kft., illetve a Mezőföld Népfőiskolai Társaság a "Kishantos a jövő generációkért" címmel szervezett előadást. A központot nem pályázhatták ki az ökogazdaság alól, mert azt korábban megvásárolták, igaz, most olyan földek veszik körül, amelyekért ádáz küzdelmet folytatnak a pályázat nyertesei, akik április 12-én még a vetést is kitárcsázták.


Bitay Márton Örs, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára szerint semmiféle kár



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Még rendes vétójogot sem ad az új földtörvény...

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 02.
Cikk forrása

Az sem volt túl meggyőző, ha a helyi gazdák vétójogán múlt a külföldi földszerzés, de a Fidesznek



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Bonyolultabb földet adni-venni

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 02.
Cikk forrása

Tavaly változott a földtörvény, ennek következménye, hogy változtak az eljárási szabályok is, melyek a termőföld adás-vételi és haszonbérleti szerződésének kifüggesztését érintik. A törvény meghatározza, ki vásárolhat termőföldet, ki lehet földműves, és mit jelent az, ha valaki zártkerti ingatlant szeretne értékesíteni.


Olvasóink közül többen is kérdezték, mi a teendő, ha olyan zártkerti területet (pár száz négyzetméternyi, rajta egy kis épület, pár gyümölcsfával) szeretnének értékesíteni, melyet eddig gyakorlatilag nyaralóként, tanyaként használtak. Arra is kíváncsiak voltak, ekkor is végig kell-e járni a több hónapos kifüggesztéseket. A felvetésekre Koppánné dr. Kertész Margit, a megyei kormányhivatal földhivatalának vezetője válaszolt.


– Főszabály szerint – föld (melynek fekvése egyaránt lehet belterület, külterület, zártkert) tulajdonjogát és használati jogát földműves, illetve mezőgazdasági termelő szervezet szerezheti meg. Aki idén, május elseje után szeretne földhasználati vagy tulajdonjog átruházási szerződést kötni, annak előfeltétele, hogy a földműves nyilvántartásban regisztrálva legyen. A



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kishantosnak a közjót kellene szolgálnia

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 01.
Cikk forrása

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Mezőföld Népfőiskolai Társaság "Kishantos a jövő generációkért" címmel tartott rendezvényt a Fejér megyei településen szombaton.

Kishantosnak és a termőföldnek a jövőben is a közjót kellene szolgálnia, nem beperelni és elzavarni kellene a központot, hanem segíteni - mondta Ángyán József egyetemi tanár az MTI-nek, miután részt vett az eseményen. Ángyán József szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiájában is szerepel a kishantosi nonprofit kft.-éhez hasonló központok létrehozása a helyi társadalom erősítésére, a gazdálkodás átalakítására,



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



Kishantos: mit tudnak még elpusztítani...

Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 06. 01.
Cikk forrása

Kishantos: mit tudnak még elpusztítani...

Annak ellenére, hogy a kishantosi mintagazdaság az eddigi egységes földterületeket szétszabdaló pályázat eredményeképp nemrég veszítette el földjeit, a gazdák nem tétlenkednek.

 

Ács Sándorné és Bolye Ferenc vezetésével a kishantosiak nemcsak az általuk telepített növényeket próbálják megvédeni, hanem megmaradt kis földjükön - benyúlva a



>> tovább a teljes cikk megtekintéséhez



© 2013 Kié legyen a föld?