Forrás: magyarhirlap.hu
2013. 06. 03.
A Jobbik szerint a magyar törvénykezés történelmébe fekete betűkkel kerül be a hétfői nap, mert a kormánytöbbség lényegében egy bizottsági módosító indítvánnyal írja át alapjaiban a földforgalmi törvény tervezetét.
Varga Géza jobbikos politikus szerint felháborító, hogy mivel módosító indítványként került be az új törvényjavaslat, ezért lényegében nem is tárgyalt róla az Országgyűlés.
Emellett a Jobbiknak jelentős tartalmi kifogásai is vannak a javaslattal kapcsolatban.Az ellenzéki politikus álláspontja szerint a földbirtokok méreteinek megnövelésével és a munkahelyteremtési kötelezettség megszüntetésével az a helyzet állhat elő 5-10 év múlva, hogy mindössze 3-5 ezer ember kezében lesz a magyar föld, miközben a 4 millió vidéki ember csak "bérrabszolga" lehet. Az ellenzéki párt azért is bírálta a tervezetet, mert az megkönnyítené a külföldiek földszerzését.
Varga Géza sajtótájékoztatón hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a kormány ígéretei ellenére nem a mostani törvényjavaslattal együtt tárgyalják a szövetkezeti és az üzemszabályozási jogszabályt.
© 2013 Kié legyen a föld?