„… egy napon észrevesszük, hogy jövedelmező bérbe adni saját anyánkat vagy lányunkat, mert ezt diktálja a piac.”
Szolzsenyicin a földbérletről
2013. június 21-e a magyar Országgyűlés fekete napja. Ezen a napon, a közvélemény félrevezetése által, annak tudta és egyetértése nélkül a kormánypártok megszavazták a T/7979 sz. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szólótörvényt, mellyel külföldiek és a nagytőke előtt szabad út nyílt a magyar föld felvásárlása felé.
A törvény meghozatalát az utolsó pillanatig megakadályozni próbáló szervezetek és honpolgárok maroknyi csoportja a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért által rendezett demonstráción, a Parlamenttel szemben, az Alkotmány utcában kísérték figyelemmel az ülésteremben zajló eseményeket, az élő televíziós közvetítést kihangosítva, illetve a teremben jelen lévő civilek telefonos tudósításai révén.
A szavazást, mely nem jelent kevesebbet egy önkéntes Trianonnál, nem kísérte harangzúgás. A tiltakozók hangja nem volt elég az árulás megakadályozására.
Mi, akik jelen voltunk ott, az utcán, megkíséreljük rekonstruálni az eseményeket.
A gyalázatos esemény az MSZP közreműködésével – nagykoalícióban - történt. A szavazás idején az MSZP-s képviselők többsége nem volt jelen az ülésteremben. Ők távollétükkel biztosították az ülésteremben jelen lévő kormánypárti képviselők kétharmados többségének biztonságos meglétét.
Az egyetlen esély az öngyilkos törvény megállítására az lett volna, ha az ellenzék teljes létszámban ellene szavaz és néhány kormánypárti képviselő kiszavaz frakciójából. Mivel nem ez történt, az MSZP távolmaradása nyilvánvalóan egy paktum eredménye, mely az ellenzék ülésteremben maradó részétől elvette a cselekvés lehetőségét.
A Jobbik név szerinti szavazást kért. Ezzel személy szerint minden a törvény mellett szavazó kormánypárti képviselőnek nyilvánosan és személyesen színt kellett volna vallania. A parlamentnek ezt a javaslatot mérlegelés nélkül végre kellett volna hajtania, de nem ez történt. A név szerinti szavazásról a kormánypártok az elemi jogérzést sértő módon, az obstruáló Jobbikos képviselők eltávolításával újra szavazást rendeltek el, majd leszavazták. Vajon mitől féltek" A szavazók nevei így is ismertek.
Nem tisztünk megítélni, hogy a Jobbik obstrukciója helyes vagy hasznos volt-e. Azt azonban tényszerűen meg kell állapítsuk, hogy a Fidesz-MSZP paktum következtében a Jobbik szavazatai hatástalanítva lettek, ezért csak tiltakozásuknak adhattak hangot.
Mivel itt nem pártpolitikáról van szó, hanem nemzeti sorskérdésről, érthető a Jobbik tiltakozása, mert egy ilyen súlyú törvénynek a legszélesebb legitimitásra kellett volna támaszkodnia. Ehelyett erővel és csellel erőltették át a törvényhozáson.
Ezután következett a rendszerváltás utáni magyar történelem legsötétebb pillanata: az ülésteremben zengő „Hazaárulók! Hazaárulók!” kiáltások közepette az Országgyűlés megszavazta a földforgalmi törvényt, azt a törvényt, mely – ha így marad - végérvényesen kihúzza a magyarok lába alól a termőföldet.
Mivel a kormány azóta is szűnni nem akaró hazugságokkal próbálja leplezni a törvény valós tartalmát, sokadszor fel kell világosítsuk a közvéleményt, mit tartalmaz a törvény, melyet bárki ma is elolvashat a Parlament honlapján.
A törvény a magyar föld pénzzé tételét a következő módokon valósítja meg:
- lehetővé teszi több mint 500 millió uniós állampolgár számára, hogy egyenlőtlen versenyfeltételek mellett vásároljanak személyenként 1 ha földet. Ez azt jelenti, hogy a magyar és Nyugat-Európai földárak közti 10-50-szeres árkülönbséget megfizetni képes vevők jelenhetnek meg a magyar földpiacon. A cca. 4 millió hektár magyar föld megvásárlására így elegendő 4 millió uniós állampolgár. Mivel nincs egybeszámítási kötelezettség, egy család valamennyi tagja vehet földet, tehát akár egymillió uniós család képes lehet erre. A korlátozó feltételek nem elégségesek és könnyen kijátszhatók, hiába védekezik ezzel a kormányoldal.
Ha földművesről van szó, a kiskapukat kihasználva akár egy pályakezdő uniós állampolgár, aki bejelenti, hogy a jövőben földet akar művelni, és majd 1 éven belül bejelentkezik az adott településre, jogosulttá válik személyenként 1800 ha megvásárlására, családtagokkal együtt több ezer hektáros nagybirtokok létesítésére. Mivel a legtöbb magyar falu földterülete néhány ezer hektár körüli, egy személyé lehet egy egész falu földje. Így akár néhány ezer uniós földműves család elegendő a magyar föld megszerzéséhez.
A törvény továbbá lehetővé teszi tőkés társaságok és bankok számára a korlátlan birtoknagyságot, hátterében a földéhség által hajtott Szaúd-Arábiával, Kínával és más, Közel-Keleti államokkal.
Ez a törvény szembemegy a kormányprogrammal és az elfogadott Nemzeti Vidékstratégiával. Noha a retorika az ellenkezőjéről szól, a törvény a családi gazdaságokkal szemben a nagytőkét és a nagybirtokot hozza nyerő helyzetbe, ezzel a délamerikanizálódás felé taszítja a vidéket, tovább lökve azon a lejtőn, amelyen már elindult.
Ez a törvény elköveti azt, amit nem lett volna szabad megtenni: idegen kézre játssza a magyar termőföldet. A földet, mely nem sokszorozható, és amely a tízmillió magyar megélhetésének, biztonságának forrása.
A törvény meghozataláért felelős, azt megszavazó képviselők névsorát itt közöljük:
|
Képviselő
|
Frakció
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Fidesz
|
|
|
Cikk megjelenésének dátuma: 2013. 06. 29. HÍRARCHÍVUM© 2013 Kié legyen a föld? |