Kishantos: hazudott a minisztérium

A Földművelésügyi Minisztériumnak immáron papírja van arról, hogy hazudott, és ezzel tönkretette a kishantosi biogazdaságot. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletében az áll, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (az FM jogelődje) megsértette a Kishantosi Nonprofit Kft. jó hírnévhez fűződő jogát.

„Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár félrevezette a magyar közvéleményt Kishantos ügyében, mert Kishantosnak soha nem volt bérleti díj elmaradása, nem igaz, hogy megkárosította az államot, nem igaz, hogy fejlesztéseket vállalt, amit nem teljesített” – szerepelnek a súlyos mondatok az indoklásban.


Teknős Miklós / Népszabadság


Minderre akkor került sor, amikor a mintagazdaságot állami segédlettel úgy lehetetlenítették el, hogy bérelt földjeit más gazdáknak adták. Akik természetesen azonnal műtrágyázni kezdtek. Az egykor Ángyán József professzor által mentorált gazdaság föld nélkül maradt, 407 hektár Biosuisse minősítésű növényállományát barbár módon elpusztították, a gazdaság szerint 117 milliós kárt okoztak a népfőiskolát is működtető gazdaságnak.


„A Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla  jogerősen megállapította, hogy a minisztérium több valótlan állításával, illetve valós tény hamis színben történő feltüntetésével megsértette a Kishantosi Nonprofit Kft. jó hírnevét a 2013. április 25-én »Kishantos jövője helyi gazdálkodók kezébe kerül« című közleményben. Ugyancsak jogerősen megállapították, hogy a Minisztérium a Világgazdaság Online internetes portálon 2014. január 14-én megjelent, Bitay Mártonnal készített interjúban szintén megsértette a Kishantosi Nonprofit Kft. jó hírnevét több valótlan állításával, illetve valós tény hamis színben történő feltüntetésével. A bíróság a minisztériumot a további jogsértéstől jogerősen eltiltotta és elégtétel adására kötelezte.”


Nem sikerült
Nem sikerült
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság


„Ugyanabban a pályázati rendszerben, melyben műkörmösök, szociálpedagógusok, építési vállalkozók, autószerelők és tetőfedő nádaratók jelentős területeket nyerhettek, Kishantos mintagazdasága elveszítette minden földjét – fogalmazott két éve nevezetes, oligarchákról és földcsalásokról szóló tanulmányában Ángyán József. És hozzátette: a kormányoldal tisztségviselőinek részéről többször is elhangzott, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. egy „tőkés társasági formában működő nagybirtok”, a kormány pedig nem ad földet bérbe tőkés társaságoknak.


Természetesen ez is emeletes hazugság volt.






Cikk megjelenésének dátuma: 2015. 05. 13.
Cikk forrása

© 2013 Kié legyen a föld?