Több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak a földértékesítési programban

Az értékesített termőföld mintegy harmadát, több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg a nyáron lezárult „Földet a gazdáknak” Programban - mondta Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.


Bitay Márton elmondta, ez is mutatja, hogy


a program a családi gazdaságok megerősítését segítette.


A program a gazdák folyamatos támogatása mellett zajlott, az értékesítésre felkínált mintegy 270 ezer hektár 70 százalékát vásárolta meg közel 30 ezer földműves.


Több mint 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak a földértékesítési programban
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM


Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány hisz abban, hogy az agrárközéposztályt, a családi gazdaságokat meg lehet erősíteni a termőföldek tulajdonjogának árveréses értékesítésével, és kedvező hitelprogrammal támogatta azokat, akiknek nem volt megfelelő saját tőkéjük a vásárláshoz. Olyan hitellehetőséget került kidolgozásra, amely 20 évre biztosít mintegy 2 százalékos kamattal forrást a gazdák számára.


Bitay Márton elmondta, beszédes, hogy ellenzéki képviselők nem nyújtottak be egy módosító javaslatot sem a programot lezáró törvényjavaslathoz. Az államtitkár szerint ez arra utal, hogy a program "mégiscsak teljes politikai támogatottságot élvez".


A kormány hisz abban, hogy az agrárközéposztályt, a családi gazdaságokat meg lehet erősíteni a termőföldek tulajdonjogának árveréses értékesítésével
Fotó: Pelsőczy Csaba/kormany.hu


Az államtitkár kiemelte, az árveréseken kialakult vételár bőven meghaladta mind a Központi Statisztikai Hivatal átlagárait, mind a banki értékbecslők által meghatározott árakat. A hitelfelvételkor pedig nem a piaci árat, hanem az árverésen kialakult tényleges vételárát vették alapul, így mindenki megfelelő mennyiségű pénzhez jutott hozzá. Kitért arra is, hogy az értékesített birtoktestek 99 százaléka 150 hektár alatti, valamint egy átlagos vásárló két, 30-40 hektár közötti ingatlant vásárolt.


Bitay Márton elmondta, kedden


döntött az Országgyűlés arról, hogy az árverésekből befolyt mintegy 270 milliárd forintot az államadósság csökkentésére fordítják,

valamint az elfogadott határozatban lezárták a „Földet a gazdáknak” Programot.








Cikk megjelenésének dátuma: 2016. 10. 25.
Cikk forrása

© 2013 Kié legyen a föld?