Hazudik a vidékfejlesztési miniszter

Hazudik a vidékfejlesztési miniszter

A kedvező időjárás viszonyoknak köszönhetően 2013-ban a magyar mezőgazdasági termelés volumene a 2011-es szintre állt vissza. Hogy a tavalyi jó időzőhöz az Orbán-kormánynak mi köze volt, azt nem tudjuk.


Az viszont biztos, hogy a Fazekas Sándor által büszkén kommunikált hitelkonstrukciók nem segítették a gazdákat. A szigorú feltételekhez kötött kölcsönök helyett jobb lett volna, ha inkább a kárenyhítési támogatásokat folyósították volna a termelőknek. Azokat ugyanis olyan feltételekhez kötötték, hogy senki ne tudja igénybe venni. Hitegették ugyan a Duna menti gazdákat, de egy fillért nem kaptak több tízmilliós árvízkáruk ellenére.


Hiába gyártják futószalagon a különböző ágazati stratégiákat, ha a gyöngybetűkkel felírt célok mögé sem elég forrást, sem elég szakértelmet nem képesek felvonultatni. A sertésstratégia költségvetését például az idei évben az előirányzat harmadára, 3 milliárdról 1 milliárdra csökkentették, és a hírek szerint Mészáros Lőrinc szuper-sertéstelepe épül belőle. A sertésállomány pedig a stratégia elfogadása óta is folyamatosan csökken.

Fazekas Sándor hazudik, amikor a tavaly elfogadott új földtörvényt dicséri: a törvény kisemmiz 2 millió földtulajdonost. 106 ezer társas vállalkozásban dolgozó mezőgazdasági alkalmazott munkahelyét kockáztatják azért, hogy Fidesz-közeli földműveseknek juttassák, és ehhez asszisztál majd a Fidesz-Magosz Agrárkamara.

 

A Földet a gazdáknak program középpontjában nem a családi gazdaságok, hanem a Fidesz-család gazdaságai, az állami földeket kisajátító fideszes földoligarchák állnak. Az állami földek több mint felét 14 nagybirtokos vitte el, miközben a több tízezer termelőt csupán hitegettek.

 

Ha Fazekas Sándort a részletek is érdeklik, kérdezze a felcsúti Mészáros Lőrincet, vagy a hódmezővásárhelyi Lázár Jánost, akinek a családi cége épp most nyert több mint 1300 hektár állami földet. Erre az a cinikus válasz, hogy nem volt más pályázó.

 

Vajon ki merne szembeszállni a fácán-tömeggyilkos nagyúrral"

 

A helyi élelmiszerek terjesztéséért az Orbán-kormány tavaly sem tett keresztbe egy szalmaszálat sem. Az egyetlen, a hazai termelőket és fogyasztókat egyaránt kedvezőbb helyzetbe hozó intézkedés az MSZP által javasolt radikális élelmiszeráfa-csökkentés lehetett volna, ám ezt Fazekas Sándor a mai napig nem volt képes elérni.

A vidéki emberek életminőségének javulásáról szóló miniszteri sikerjelentést azzal az adattal érdemes összevetni, hogy ma már 4,6 millió létminimum alatt élő ember él Magyarországon, azon belül is elsősorban a falvakban. Ez egymillióval több, mint a 2010-es kormányváltáskor.

 

A Tanyafejlesztési Program országos figyelmet kiváltó eredménye mindenki által ismert: a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető által vezetett belvárosi önkormányzat rekordösszegű, 220 millió forintos tanyafejlesztési támogatása valóban egyedülálló.

 

Ugyancsak sikeres volt az asszonyverő fideszes is, hisz szép nagy trafikot tudott nyitni a nevelt fia egy tanyasi termékpiac udvarán.

 

Fazekas Sándor sikerjelentésével ellentétben 2013-ban is folytatódott a vidék Magyarországának rombolása. A takarékszövetkezetek lenyúlásával a vagyonuktól, a földek családi-baráti kezekbe játszásával a tisztességes megélhetés lehetőségétől fosztották meg a vidéki embereket.


Az MSZP a tavaszi kormányváltás után minden gyanús földügyletet ki fog vizsgálni. Minden jogtalanul használt földet visszaveszünk, majd igazságos pályáztatás után a helyben élő és gazdálkodó családoknak, és olyan vállalkozásoknak adjuk, akik annak hasznosításával a legtöbb vidéki embernek adnak megélhetést. Az MSZP ajánlata nem az uram-bátyám világról, hanem bővülő munkahelyekről, egy folyamatosan fejlődő, napról napra gyarapodó vidék Magyarországáról szól.


Gőgös Zoltán. a Mezőgazdasági bizottsági alelnöke
Harangozó Gábor, a Mezőgazdasági bizottság tagja

 






Cikk megjelenésének dátuma: 2014. 01. 13.
Cikk forrása

2014. január

© 2013 Kié legyen a föld?