A legtöbb sérelem a jóhiszemű állattartó gazdákat éri
FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Még ki sem hirdették a Körös-Maros Nemzeti Park állami földbérlet-pályázatainak eredményét, máris újabb botrányra utaló jelek bukkantak fel. Akad olyan családi gazda, akinek állítása szerint előre szóltak, ne is próbálkozzon a 20 éve bérelt föld megpályázásával, mert egy megyei fideszes országgyűlési képviselő strómanja fogja megnyerni a területet.
A Körös-Maros Nemzeti Park 51 125 hektáros területéből 9514 hektár - 268 birtoktestet - állami föld bérleti jogát hirdették meg. Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára tegnapi bejelentése szerint már megvannak a nyertesek is. Összesen 1026 pályázóból 265-en írhatják alá a 10 évre szóló szerződést.
Bitay elmondta, a 8600 hektárt természetes személyek nyerték el.
Minden második érvényesen pályázó fiatal gazda is nyert: ötvenegyen 2650
hektár haszonbérletét. Megjegyezte, a Hortobágyi Nemzeti Parknál
szintén lezárult a pályázatok elbírálása, továbbá a Nemzeti
Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) is folyamatosak a pályázati
eredményhirdetések.
Szabó Rebeka, az Együtt-PM független képviselője
szerint Ángyán József, volt VM-államtitkár öt elemző tanulmányát és az
eddigi pályázati eredményeket ismerve minden okuk megvan arra, hogy
feltételezzék, a Körös-Maros Nemzeti Park esetében sem maradnak el a
botrányok.
Bitay Márton egyik sajtómunkatárástól azt hallottam, hogy az államtitkár azt szokta mondani, a gazdák nem, csak a politikusok szoktak a pályázati eredmények miatt tiltakozni, de ezt olyan konkrét példákkal tudom cáfolni, mint Kajászó, Kishantos, Lepsény, Bábonymegyer és még lehetne sorolni - fogalmazott az ellenzéki szakpolitikus. Szabó Rebeka úgy vélte, sokan pedig azért nem merik hallatni a hangjukat, mert megfélemlítették őket.
Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke azonban már konkrét példával is szolgált. A nemzeti park területén, egy Tótkomlós melletti tanyán gazdálkodó család 20 éve bérelt állami földet. A parkban a pályázat meghirdetésekor szóltak nekik, ne is próbálkozzanak, mert egy Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő strómanjáé lesz a 200 hektár - említette Gőgös Zoltán. A gazda mégis pályázott, de még nem tudja az eredményt.
Időben jeleztem Bitay Mártonnak, hogy óriási botrány lesz a
Körös-Maros Nemzeti Park pályázatai ügyében, ha megint a "csókosok"
viszik el a földek javát, mint Borsodban - mondta Gőgös. A Bükki Nemzeti
Parkban (BNP) egy pályázati eredmény esetében már folyik a nyomozás
közokirat-hamisítás és jogtalan támogatás, költségvetési csalás gyanúja
miatt - emlékeztetett.
A nemzeti parkokban az állami
földbérlet-pályázatokon többnyire azok a gazdák maradtak hoppon, akik
évtizedek óta mindenki megelégedésére tevékenykedtek a védett
területeken. A BNP példája is arra figyelmeztet, akár építési
vállalkozók is a kezükbe kaparinthatnak értékes természetvédelmi
területeket.
Gőgös reagált Bitay bejelentésére, hogy a Hortobágyon is befejeződött a Földet a gazdáknak program. A szakpolitikus a Népszavával közölte, Berettyóújfaluról keresték meg családi gazdák, hogy a több ezer állatukkal földönfutókká válhatnak, mert Németországban tanuló magyar diák, illetve Debrecenből nemrég odaköltözött pályázó nyerte el a bérleti jogot. Gőgös kijelentette, ha a szocialisták kormányra kerülnek, felülvizsgálják a kétes pályázatokat.
© 2013 Kié legyen a föld?