Ismét élesen bírálta az új
magyarországi földtörvényt az osztrák kormány mezőgazdasági minisztere;
André Rupprechter szerint a jogszabály megfosztja az osztrák gazdákat a
törvényesen megszerzett magyarországi földtulajdonuktól, ami
elfogadhatatlan, és ellentétes az európai uniós joggal.
A néppárti (ÖVP) politikus a német fővárosban beszélt erről a világ
egyik legnagyobb mezőgazdasági vásárán, a Nemzetközi Zöld Héten (Grüne
Woche). Rupprechter azt mondta, "sajnálja", hogy nem tudott találkozni
Berlinben magyar hivatali partnerével, pedig a találkozóról előzetesen
"megállapodtak" Fazekas Sándorral.
A magyar vidékfejlesztési
miniszter - aki nem vett részt a berlini rendezvényen - december végén
úgy nyilatkozott, kész találkozni az osztrák tárcavezetővel, hogy
megvitassák az osztrák fél által felvetett kérdéseket. A Magyar Nemzet
című lap azt írta, január végén jöhet létre a találkozó az
agrárminiszterek között.
"Arról is szól (ez az ügy), hogy minden
tagállam tartsa be a(z európai uniós) szerződéseket" - mondta
Rupprechter. Megismételte, hogy Ausztria ezért az Európai Tanács és az
Európai Bizottság elé viszi az ügyet. Az osztrák miniszter korábban
Fazekas Sándornak küldött levelében kifogásolta, hogy az új magyar
törvény értelmében május 1-jén megszűnik a külföldi gazdálkodók magyar
termőföldre megszerzett használati joga, és ez olyan osztrák parasztokat
is érint, akik minden szabályt betartottak, és előre fizettek a
földhasználatért.
Becslések szerint 200 osztrák gazdálkodó lehet
érintett, akik 1994 után összesen nagyjából 200 ezer hektár
magyarországi termőföld használati jogát szerezték meg.
© 2013 Kié legyen a föld?